Szennyvízprojekt

2020.11.23. 07:00

Finisben a csatornázás Bükön

Már 90 százalékos készültségben van az 1,7 milliárd forintos szennyvízprojekt: a próbaüzem folyik a bővített és fejlesztett büki szennyvíztelepen, közben végeztek a csatornázással Acsád, Meszlen és Vát településeken, már csak Vas­szilvágyon dolgoznak.

Bakos Ágnes

Csapadékvíz-elvezető rendszer és kerékpárút is épül

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Új tisztítástechnikai sor épült, és több más elemmel bővült a büki szennyvíztelep – mutatta Kövér Tamás, a Soproni Vízmű Zrt. Büki Üzemmérnökség vezetője. Emlékeztetett, hogy több mint öt éve tervezték a nagyszabású, 1,7 milliárd forintos beruházást, amely tavaly januárban kezdődhetett el. A büki telepen a szervesanyag-lebontóképességet 12 ezerről 17 ezer lakosság-egyenértékre növelték, ez a kapacitás nem csak a most csatlakozó négy település plusz szennyvizének kezelésére elegendő: a büki ipart, a turizmust, és a jövőben esetleg csatlakozó településeket is szolgálja.

– Az ipari fejlesztésünknek köszönhetően erre a kapacitásra szükség van, és bízunk abban, hogy a koronavírus-járvány elmúltával a turizmus is fejlődésnek indul – mondta el a bővítés szükségességéről dr. Németh Sándor, Bük polgármestere. Kiemelte még távlatilag az esetleg később csatlakozókat, ugyanis a büki szennyvíz-agglomeráció további 12 településsel bővülhet hosszabb távon. Párhuzamosan a telepbővítéssel négy településen kötötték be a csatornahálózatot. Acsádon, Meszlenben és Váton végeztek, már csak Vasszilvágyon dolgoznak. Összesen 15 kilométer szennyvíz-nyomóvezeték készült, nyolc szennyvízátemelő, 7,5 kilométer gravitációs gerincvezeték készült, ez utóbbira 471 bekötés csatlakozik – sorolta Kövér Tamás.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában