Csatornázás után állították helyre

2020.11.27. 07:00

Harmincmillió forintból újult meg a magyarszecsődi Petőfi Sándor út

A Magyar falu program pályázati forrásaiból a település önkormányzata mintegy harmincmillió forintot nyert el, amit a Petőfi út szennyvízberuházás utáni felújítására fordítottak. Az elkészült munkával a község lakossága és vezetése egyaránt elégedett – derült ki a csütörtöki ünnepélyes átadón.

Markó Petra

20201126 útavató, Nagy Gábor képviselő, ..., V. Németh Zsolt, Károlyi Gyula polg, Magyarszecsőd, Szendi Péter, Vas Népe

Forrás: Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Bár a kivitelezés rendkívül gyorsan zajlott, a tényleges fizikai munka összesen nem vett igénybe két hetet, a műszaki színvonalban nem lehet kifogást találni – hangsúlyozta Károlyi Gyula, a település polgármestere. – Olyan minőségű lett ez a szakasz, hogy jelen pillanatban felveszi a versenyt a települést is átszelő 8-as főúttal – emelte ki. Mintegy hétszáz méteren kapott a Petőfi út új aszfaltot. Nagy megelégedésére szolgál ez most a település lakóinak, mivel tizenöt éve húzódik a szennyvízberuházás. Még bőven van tennivaló, mert nem minden önkormányzati utat tudtak felújítani.

– A polgármesternek, képviselőnek az a dolga, hogy mindenből a lehető legtöbbet hozza ki. Itt is ezt történt, hiszen a település életének talán egyik legnagyobb beruházása fejeződött be, a csatornaépítés, ami együtt járt egy nyomvonalas helyreállítással. Azonban ha ennek a forrásait kibővítjük a Magyar falu program adta lehetőségekkel, akkor a kettővel együtt jóval nagyobb értéket lehet létrehozni – ezt már V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője mondta, aki aktívan közreműködött abban, hogy a településen megvalósulhasson ez a projekt.

(Kiemelt képünkön: V. Németh Zsolt (középen) is részt vett az útátadón)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában