Betlehem a Szent László-templomnál

2020.11.27. 07:00

Így köszöntik Sárváron az adventet

Advent első vasárnapjától ismét látható Sárvár főterén a betlehem a Szent László-templom bejárata mellett. A háromkirályok érkezését bemutató jelenet nyolc életnagyságú figurából és a bárányokat mintázó faragásból áll. A szoborcsoportot Németh Gyula celldömölki fafaragóművész, a Népművészet Mestere több éven át készítette.

Pajor András

Forrás: pixabay.com

A Nádasdy-vár dísztermében is felállították már a karácsonyfát, amelyet ebben az évben a Nádasdy utcában élő Kovács család adományozott a kulturális központnak.

Az adventi vasárnapokon 17 órától a város és a Nádasdy Kulturális Központ közösségi oldalain kísérhető figyelemmel az ünnepélyes gyertyagyújtás és a kapcsolódó egyéb virtuális programok is.

A rábasömjéni városrészen, a Szent Márk-templom mellett állított fenyőfát Tischler Balázs adományozta a közösségnek. A helyi egyesület díszítette fel a fát és a templom előtti teret, ahol néhány éve ismét felállítják a betlehemet is. Az első adventi vasárnapon pedig itt is fellobban majd a koszorún az első gyertya lángja. Olyan hangulatot szeretnének teremteni, amiért érdemes egy rábasömjéni sétát tenni – mondta az ünnepi előkészületekről Varga Károly, a körzet önkormányzati képviselője.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában