Két csarnok épült

2020.11.21. 15:30

Jelentős fejlesztés az új ipari parkban Vasváron

Közel egymilliárdos iparipark-fejlesztést hajtottak végre a településen. TOP-os pályázati forrásból két csarnok épült meg, a hozzájuk tartozó infrastruktúrával együtt. A beruházás hatására a város adóbevétele is jelentősen nőni fog.

Budai Dávid

Tóth Balázs és V. Németh Zsolt ismertette a beruházást

Fotó: Unger Tamás

Rendhagyó projektzárót tartottak csütörtökön délelőtt a város újonnan épülő ipari park­jának egyik nemrégiben elkészült 800 négyzetméteres csarnokában. Az esemény azért tekinthető rendhagyónak, mert a vírushelyzet miatt szűk körben találkozhattak csak, holott a város keleti felén megvalósult, közel egymilliárd forintos beruházás nagysága – amit V. Németh Zsolt, a térség ország­gyűlési képviselője várostörténeti jelentőségűnek nevezett – komoly ünnepséget indokolt volna. A képviselő emlékeztetett, korábban is volt törekvés arra, hogy vonzóvá tegyék Vasvárt a vállalkozóknak, ám a feltételek nem voltak adottak, most viszont az ide települő cégek kulcsrakészen kapnak egy kiszolgálóhelyiségekkel felszerelt csarnokot. A képviselő bízik benne, hogy a fejlesztés javít a térség foglalkoztatási mutatóin és élénkíti gazdaságát.

Tóth Balázs és V. Németh Zsolt ismertette a beruházást Fotó: Unger Tamás

– Régi álma volt a településnek egy iparterület kialakítása – hangsúlyozta Tóth Balázs polgármester. 2015-ben vásároltak egy tízhektáros területet, ezután a projekt lebonyolítására létrehozták a Vasvári Városfejlesztési Nonprofit Kft.-t, majd sikeresen pályáztak a Településfejlesztési Operatív Programban iparterület kialakítására. Miután zöldmezős beruházásról volt szó, a teljes infrastruktúrát: utakat, közműveket meg kellett építeni. Az első ütemben két csarnok létesült, ám a fejlesztés itt nem ér véget, további, a cégek számára vonzó beruházások vannak tervben, és a polgármester nagyon bízik abban, hogy az idetelepülő vállalatok által befizetett iparűzési adó nagyban gyarapítja majd a város költségvetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában