megkezdődött az advent

2020.11.30. 07:00

Reményt hozó fények – Gyertyák gyúltak, betlehemet és karácsonyfát állítottak a vasi városokban

A megyeszékhelyen szombaton sötétedés után új helyszínen, a Berzsenyi téren gyújtotta meg dr. Nemény András polgármester az adventi koszorú első gyertyalángját. Sárváron a mentőállomás dolgozói indították az ünnepváró időszakot. 

Vas Népe

Sárváron a mentőállomás munkatársai gyújtották meg a város adventi koszorújának első gyertyáját a Nádasdy-várban.

Fotó: PÁS

Szombathely

Az ökumenikus szertartást a megyeszékhelyen ezúttal nem hirdették meg nyilvánosan, hogy ne legyen tömeg. Jó néhány kisgyerekes család így is eljött, ők fegyelmezetten, tisztes távolságból figyelték a látványosságot. A liturgia kezdetén Jakab Bálint református lelkész idézte a próféciát Krisztus eljöveteléről, majd Császár István püspöki helynök kérte Isten áldását a koszorúra és a gyertyákra.

– Köszönjük neked Istenünk, hogy ebben az évben is megadod nekünk az adventi örömöt és reménnyel, bizalommal várhatjuk fiadat, a mi üdvözítőnket. – A protestáns lelkész hozzá csatlakozva Isten kegyelmét kérte azokra, akik a kórházi ágyakon várnak a gyógyulásra, vagy otthon, szorongva, szeretteikért aggódnak.

 

Dr. Nemény András polgármesternek Ávár Tibor adta át a lángot – sok-sok éve ő készíti a hatalmas tömörviasz-gyertyákat a város adventi koszorújához, minden évben megújítva azokat.

Sárvár

Sárvár adventi koszorújának első gyertyalángját a Sárvári Mentőállomás munkatársai gyújtották meg a Herpenyő Együttes közreműködésével, közönség nélkül, a Nádasdy-vár dísztermében. A koszorú mécseseit a város egy-egy közössége lobbantja lángra, az eseményt a televízió közvetíti.

Sárváron a mentőállomás munkatársai gyújtották meg a város adventi koszorújának első gyertyáját a Nádasdy-várban
Fotó: PÁS

– A járványhelyzet megváltoztatta életünket, ez alól legszentebb ünnepünk, a karácsony sem kivétel. Nem lesznek nagy családi találkozások, nem fogják sokan körülülni az ünnepi asztalt. Örök optimistaként viszont vallom, hogy minden helyzetben megtalálhatjuk a jót. Bízom benne, hogy a következő hetek kedvezően hatnak értékrendünkre. Talán háttérbe szorul a bevásárlási láz és előtérbe kerül az egymásért való egészséges aggodalom – fogalmazott Szabó Zoltán, a mentőállomás vezetője.

Sokan csodájára járnak

A karácsonyi készülődés első hétvégéjén a városban felgyúltak a lámpaoszlopok fénydíszei, kinyíltak a Szent Lászlótemplom mellett álló betlehemi istállót stilizáló faépület ajtószárnyai is. Sokan csodájára járnak és meg is örökítik az egész alakos szoborcsoportot, amely a Megváltó születését és a Háromkirályok érkezését mutatja be. – A betlehemet a városnak adományozták és megkerestek, hogy felállíthatják-e a templom elé.

Nagy örömmel fogadtuk, hiszen művészi alkotásról van szó. Adventben különösen felhívja a fi gyelmet arra, hogy karácsonyra készülünk, a megtestesülés ünnepére, az Üdvözítő születésnapjára – mondta el a jászolbeli jelenet felállításakor Wimmer Roland plébános.

A késő barokk és klasszicizáló formára utaló, fából készült művet több éven át faragta a celldömölki Németh Gyula fafaragóművész, a Népművészet Mestere. Az elkészült karácsonyi kompozíciót három évvel ezelőtt Sárvár egyik polgára vásárolta meg a településnek. Az adományozó a karácsonyi betlehem mellett még egy alkotást, az Utolsó vacsora címet viselő, szintén monumentális fa domborművet is a városnak ajándékozott. Ez utóbbit a húsvéti ünnepkör idején állítják majd ki a főtéri templom mellett.

Szentgotthárd

Bár az adventi közösségi rendezvények elmaradnak, a belváros minden eddiginél szebb és gazdagabb karácsonyi díszítéssel segíti az

ünnepre hangolódást. Az ünnepi fényekre minden évben egy-másfél millió forintot költ a város. A körforgalomtól a gimnáziumig feldíszített fáknak a törzsére és a koronájára is jutott a fényfüzérekből. A mesébe illő belvárosi fények körülölelik a kolostorépület előtt álló III. Béla-szobrot és a templom előtti két hatalmas magnóliafát is feldíszítették. Az idén második alkalommal kerülhetnek fel

a fények a várkerti tó hídjára.

Mesébe illő fények
Fotó: Szendi Péter

A mindenki karácsonyfájára minden évben több felajánlás érkezik. A kiválasztott, több mint hét méter magas fenyőfát a Széll Kálmán tér parkos részén állították fel. Huszár Gábor polgármester elmondta: a Széll Kálmán tér környékén levő kereskedelmi és vendéglátó egységek az advent idején a portáljuk feldíszítésével járulnak hozzá az ünnepi hangulathoz.

Karácsonyi díszkivilágítás Szentgotthárdon
Fotó: Szendi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában