Az értékteremtésben nem állt meg az idő

2020.12.21. 07:00

A „Hiszek egy hazában” című rádiós sorozat könyv formában is megjelent

A trianoni emlék­év kapcsán nemrég megjelent a Hiszek egy hazában című kötet – a Kossuth rádióban elhangzott sorozat könyvváltozata –, amelyet V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos mutatott be.

VN

V. Németh Zsolt mutatta be a Hiszek egy hazában című kötetet

Fotó: Szendi Péter

A Hungarikumok Bizottsága indított egy sorozatot, amelynek az első része Mi magyarok címmel mutatta be a hungarikumokat, a kiemelkedő nemzeti értékeket. A sorozat második része volt 2020-ban a Hiszek egy hazában, amely a nemzeti összetartozás évére tekintettel és Trianon 100. évfordulóján az elcsatolt országrészek, mellette a megmaradt Magyarország értékeit vonultatta fel. Ezek között szerepelt két Vas megyei történelmi esemény is: a legbátrabb falu, Kercaszomor hősies ellenállása és a nyugati határ menti leghűségesebb falvak döntése, hogy Magyarország része kívánnak maradni.

– Most ezt nyomtatásban is kiadtuk, és eljuttatjuk a határon túl élő értékőrzőkhöz – mondta V. Németh Zsolt. – Törekedtünk arra, hogy ne csupán arról essék szó, melyek voltak azok az értékek, amelyeket elvettek tőlünk, hanem mindazokról a kulturális, természeti és épített értékekről is, amelyek az elmúlt száz évben teremtődtek. Fontos, hogy ne mindig arról beszéljünk, hogy száz évvel ezelőtt mi volt, hanem arról is, hogy az elcsatolt országrészeken élők mit alkottak. A Szent­egyházi Gyermekfilharmónia és a Ghymes zenekar muzsikája is a magyar kultúra része.

A miniszteri biztostól azt is megtudtuk, hogy készülnek a sorozat folytatására: a trilógia harmadik elemeként januárban, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan indul a Kossuth rádióban az Elindultam szép hazámból – Magyarok a nagyvilágban sorozat a diaszpórában, amelynek a Csík zenekar készítette a zenéjét.

Kiemelt képünkön: V. Németh Zsolt mutatta be a Hiszek egy hazában című kötetet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában