2020.12.21. 18:33
A postai forgalomnövekedés miatt már kockázatos újabb küldeményeket feladnunk
Az év vége és az ünnepi időszak közeledtével minden esztendőben sokan választják az online rendelés vagy a csomagküldés bel- és külföldi lehetőségét. Ebben az évben – a járványhelyzet kezdete óta – az internetes rendelések világa még inkább felgyorsult, egyre népszerűbb és sokrétűbb lett.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Fotó: Fehér Gábor
Ez a népszerűség nem csökkent az ünnepi időszak beköszöntével sem, sőt rengetegen választották ajándékvásárlás szempontjából is a házhoz- vagy csomagpontra szállítást a boltok bejárása helyett.
A Magyar Posta Zrt. megerősítette, hogy az idei év karácsonyi csomagforgalma jelentősen erősebb, mint az előző év ezen időszakában. Az adatok alapján sokan biztosra mentek abban a tekintetben, hogy a kívánt csomag mindenképpen elérjen a címzetthez az ünnepek kezdetéig: a posta közlése szerint ugyanis novemberben mintegy 30 százalékkal több csomag futott át a vállalat rendszerén, mint tavaly ilyenkor.
A járvány jelentősen befolyásolta az idei évet
Tapasztalataik alapján a megnövekedett forgalom oka az internetes portálokról rendelt csomagok számának emelkedése. Ugyanakkor a postára adott személyes csomagok száma is magasabb volt az elmúlt évekhez képest. Ennek oka az lehet, hogy a járványhelyzet miatt sokan nem találkoznak személyesen az ünnepek alkalmával sem. Számtalan csomag indult útnak azért, hogy a családi találkozások elmaradásának ellenére valamelyest ünnepi hangulatot teremthessenek azok, akik ilyen formában kapják meg vagy adják át ajándékaikat. December első két hetében a tavalyi év adataihoz képest az ebből a célból postára adott csomagok száma 25 százalékkal volt több ebben az évben.
Éppen ezért a Magyar Posta Zrt. már az év utolsó hónapjának elején jelezte ügyfeleinek, hogy legkésőbb december 18-ig adják fel csomagjaikat, ha azt szeretnék, hogy a címzett még a karácsonyfa alatt kibonthassa azt. A megnövekedett forgalom miatt a vállalat már nem tudja garantálni, hogy a héten postára adott csomagokat időben kézbesíteni tudják. Az online rendelésekkel kapcsolatban talán még ezen a héten sem vagyunk elkésve, de csak abban az esetben, ha az adott portálon feltüntetett szállítási idő belefér a szenteste előtti napokba. A posta munkatársai azt javasolják, amennyiben még ebben a néhány napban várjuk csomagjainkat, fixponti szállítást vegyünk igénybe. Így nagyobb a valószínűsége a gyors kézbesítésnek, hiszen a futároknak nem kell minden csomagot egyesével a megjelölt címre szállítaniuk.
A külföldről és külföldre érkező csomagok száma ebben az évben ingadozó volt a járvány jelenléte miatt. A Magyar Posta Zrt. tájékoztatása szerint tavasszal lecsökkent ezen csomagok száma, nyáron viszont visszaállt az átlagos forgalomra. Az őszi második hullám miatt ismét kisebb volt a nemzetközi csomagforgalom mértéke. A nemzetközi postai útvonalak időszakos akadályozottsága miatt – főleg a Kínából érkező csomagok – kiszámíthatatlanok voltak.
Ünnepi nyitvatartás
A vállalat nyitvatartása igazodik az ünnepekhez, csakúgy, mint minden évben. A legtöbb postafiók december 23-ig tart nyitva, azok a posták viszont, amelyek szombatonként is várják ügyfeleiket, december 24-én 12 óráig állnak rendelkezésre. Az ünnepeket követő első hétfői napon normál, hétköznapi nyitvatartási időben vehetjük igénybe a posta szolgáltatásait, egészen december 30. napjáig. Szilveszter napján a legtöbb fiók délig tart nyitva, majd az új év első napján minden posta zárva tart. Január másodikától minden visszatér a már megszokott, hétköznapi menetrendhez. Várhatóan még ekkor is számos csomagot szállítanak ki, hiszen sokan nem gondolkodtak előre annyira, mint azok, akik már novemberben feladták kézbesíteni kívánt csomagjaikat.
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében