2020.12.14. 12:18
Így előzhetjük meg az év végi lakástüzeket
Idén már 5950 lakástűz történt, 482 ember szenvedett füstmérgezést, 86-an pedig életüket vesztették az országban, pedig még hátravannak az év végi ünnepek. Felelős magatartással, odafigyeléssel megelőzhetjük a lakástüzeket.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint több tűz van év végén advent, illetve a karácsony miatt. Idén, amikor a veszélyhelyzetben a szokásosnál is többet tartózkodunk otthon, különösen érdemes betartani néhány alapszabályt, hívták fel a figyelmet a megelőzésre.
Hozzátették, a korábbi évek tapasztalatai alapján november végétől az év utolsó napjáig történik az otthonokban a tüzeknek körülbelül a hatoda, vagyis az éves átlag kétszerese. Utaltak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adataira, miszerint ősszel és télen átlagosan negyvenöt percenként gyullad ki egy lakás, naponta két-három otthon válik lakhatatlanná a tűz miatt, és emiatt kétnaponta meghal valaki.
Az évtized első nyolc évében több mint ötvenezer tűz után közel negyvenmilliárd forintot fizettek ki a biztosítók, és azóta sem javult a helyzet. Tavaly januárban például több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként. Ezeknek a tüzeknek csak az elenyésző részét, minden harmincadikat okozták gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy gyúlékony adventi koszorúk.
A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezett, aztán a lépcsőházban, illetve az erkélyen, utóbbiak a dohányzással állnak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztás, illetve gondatlanság miatt történt. A legtöbb kár a konyhai esetek után a fűtőberendezések, valamint az elektromos eszközök hibája miatt keletkezett, de gyakran történik tűz az ágyban dohányzás miatt is.
Sokszor előfordult, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, és a bajt tetőzte, hogy nem megfelelően oltották a tüzet.
Ilyenkor legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk, és soha ne oltsunk vízzel!
Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlzottan közel helyezték el a bútorokat, amelyek meggyulladtak. Tüzet okozhat elektromos készülékek hibás működése, illetve az általuk termelt hő hibás elvezetése, és a nem megfelelően karbantartott hálózat is.

A lakástüzek zöménél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet mérgezéshez, akár tragédiához. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. A katasztrófavédelem azt is mondta, hogy soha ne hagyjuk őrizetlenül a lakásban égő gyertyákat, mécseseket, fényfüzéreket, és figyeljünk arra, hogy ne legyen gyúlékony anyag a közelükben! Tavaly negyvenkilenc lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt.
Az év végi tüzekről, illetve a megelőzés részleteiről a szövetség, illetve a katasztrófavédelem honlapján lehet olvasni.