A közösségi élet mozgatórugói

2020.12.16. 07:00

Két nyugdíjasszervezet nyerte el a Szentgotthárdi Civil Fórum elismerését

Ebben az évben nem lehetett megtartani a civil szervezetek szokásos őszi baráti találkozója (Ciszebat) elnevezésű rendezvényt. Az év civil szervezete azonban ezúttal is gazdára talált. Méghozzá két egyesület vezetője is átvehette az elismerést: a rendkívüli helyzet miatt szabadtéren.

Tersztyánszky Krisztina

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Forrás: Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A civil szervezetek ebben az évben a koronavírus-járvány miatt nem tudtak úgy működni, mint máskor, ezért a Szentgotthárdi Civil Fórum Cziráky László elnökletével úgy döntött: 2019. évi munkájáért mindkét jelentkező szervezetnek átadják a díjat, jövőre úgysem lehet majd értékelni az idei munkát. Két olyan szervezet adta be pályázatát, amely régóta része a város közösségi életének: a Szentgotthárdi Nyugdíjas Egyesület és a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesület. Az önkormányzat által felajánlott százezer forintot megosztva kapták meg az egyesületek.

Szentgotthárdi Nyugdíjas Egyesület

A Szentgotthárdi Nyugdíjas Egyesület 185-ös taglétszámával a város legnagyobb civil szervezete. Jogelődje révén már 1968 óta tevékenykedik, alapító tagja a Szentgotthárdi Civil Fórumnak. 2004-ben működik egyesületként, tagja a Megyei Nyugdíjasok Egyesületének. A Horváth József elnöklete alatt működő közösség célja a nyugdíjasok érdekképviselete mellett, hogy tartalmas és szórakoztató prog­ramokkal töltse meg az idős emberek életét. Gazdag kínálatukban a kirándulásoktól kezdve az önkéntes munkán át a közös ünnepi programokig sok minden szerepel. Az egyesület tagjai kilenc különböző szakmai csoportot alkotva szorgoskodnak. Népdalkört és tánccsoportot is működtetnek, amelyek nemcsak a városi rendezvényeknek rendszeres fellépői, hanem más településekre is gyakran hívják őket. De a tekézés, a színház és a kártya is része a klubtagok életének. A 2019-es évnek két kiemelkedő eseménye volt: a Békefi Antal Népdalkör jubileumi gálaműsora és az a megható ünnepség a színházteremben, ahol századik születésnapján köszöntötték tiszteletbeli elnöküket, Herczeg Jánost.

Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesület

A Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesület 1994-ben jött létre. 2019-ben színvonalas programmal ünnepelték fennállásuk 25. évfordulóját. Az egyesület elnöke Schreiner Vilmosné. Küldetésüknek tekintik a város kulturális életében való aktív részvétel mellett azt is, hogy esélyegyenlőséget biztosítsanak az eltérő tantervű oktatásban részt vevő diákoknak. A patronált tanulókat minden évben tanulmányútra viszik, hogy megismerhessék hazájuk nevezetességeit. Élő kapcsolatot ápolnak a város többi civil szervezetével, részt vesznek a Vas Megyei Nyugdíjas Szövetség programjain. Az egyesület színjátszó és kézműves kört, valamint saját kórust is működtet, emellett a sport és a testmozgás – így például a szenior örömtánc – is belefér gazdag programjukba. Aktívan kiveszik a részüket minden városi kezdeményezésből, civil napból, és szívesen bekapcsolódtak a határon átívelő Édes utcák projektbe is. Alakulásuk évfordulóit ötévente megünneplik. A tavalyi jubileum különösen emlékezetes volt, hiszen egy sokszínű kézműves kiállítással és egy gálaműsorral ünnepeltek – az utóbbin az egyesület művészeti csoportjai mellett a patronált tanulók is

felléptek.

Kiemelt képünkön: Cziráky László, Schreiner Vilmosné, Kovács Márta Mária és Horváth József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában