Koronavírus – Szlovéniában meghosszabbították a korlátozásokat

– Mivel nem javul a járványhelyzet az országban, a szlovén kormány újabb egy hétre meghosszabbította az üzletek és szolgáltatások zárvatartására vonatkozó rendeletét – közölte a közszolgálati televízió vasárnap.

Vas Népe

Forrás: Shutterstock

Szlovéniában a szombaton közzétett adatok szerint az utolsó 24 órában 2648 mintavételt végeztek, közülük 830 koronavírus teszt lett pozitív. Ezzel a pozitív esetek száma összesen 96.309-re emelkedett. Kórházban 1315 beteget kezelnek, közülük 201 személyt az intenzív osztályon. Újabb 22 beteg halt bele a fertőzésbe.

A kabinet szombaton késő este hozta meg döntését, miután tárgyalt az egészségügyi intézmények vezetőivel és a gazdasági ágazat képviselőivel. Egyre nagyobb ugyanis a nyomás Ljubljanán, hogy feloldjon néhány olyan, az üzletekre, a síközpontokra és a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozást, amelyek elhagyása kevésbé kockázatos. A vállalkozások képviselő arra kérték a kormányt: enyhítsen a korlátozásokon, hogy legalább azokban a régiókban, ahol jobb a járványhelyzet, kinyithassanak a fodrász- és szépségszalonok, valamint a virág- és ruhaüzletek. A korlátozások azonban a kormány döntése alapján maradnak. Az országban szinte teljesen leállt az élet, minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt.

Zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában