Három településen jelentett be beruházást

2020.12.04. 11:43

Szijjártó Péter összesen 18,2 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Vas megyében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken ismét Vas megyébe látogatott. Három településen összesen 18,2 milliárd forint értékű beruházást jelentett be.

Vas Népe

Forrás: Facebook

Fotó: Szijjártó Péter

Szentgotthárd

Kormányzati támogatásból bővíti kapacitásait a szentgotthárdi Kiswire – 190 munkahelyet védenek meg

Kormányzati támogatással 560 millió forintos beruházással növeli a Kiswire Szentgotthárd Kft. a Vas megyei városban a gumiabroncsok megerősítését szolgáló acélszálak gyártási kapacitását. Ezzel 190 munkahelyet véd meg a cég a szentgotthárdi gyárban. A jelentős kutatás-fejlesztésen alapuló beruházás támogatási szerződését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Támis János ügyvezető igazgatónak, az ünnepi eseményen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt.

- Ahhoz, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyekre és egészségre van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentgotthárdon ma délután a Kiswire Szentgotthárd Kft. üzemében. Hozzátette: – Mivel a munkanélküliség helyett a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozása mellett döntött a kormány, ezért ebben a harcban szükségünk van szövetségesekre, azokra a szövetségesekre, amelyek ezen rendkívül nehéz időszakban is bátran döntenek arról, hogy beruháznak, fejlesztenek, és újabb munkahelyeket hoznak létre.

Kormányzati támogatásból bővíti kapacitásait a szentgotthárdi Kiswire. Szijjártó Péter (jobbról a második) és V. Németh Zsolt a gyárlátogatáson
Fotó: KKM Sajtó/Király Márton

 

A miniszter beszédében kitért arra is, hogy a világgazdaság jó részén ma negatív híreket hallani, gyárak bezárásáról, kapacitások visszafogásáról, emberek tömeges elbocsátásról, Ezzel szemben ma Magyarországon nap mint nap tudnak új beruházásokat bejelenteni az ország különböző pontjain. Ez pedig a miniszter szerint azt bizonyítja, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik.

-Tavaly fordult elő először Magyarország történetében a rendszerváltás óta, hogy nem nyugatról, hanem keletről érkezett több beruházás. 2019-ben nem a németek, hanem a koreaiak hozták a legtöbb beruházást Magyarországra Az összes Magyarországra érkezett beruházás 48 százaléka Koreából jött, és a létrehozott munkahelyek egyharmada is koreai beruházáshoz kötődött. A harmadik legnagyobb beruházó közösséget alkotják Magyarországon – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Majd így folytatta: – Kilencven koreai cég kis híján 20 ezer magyar embernek ad munkát. A két ország közötti kereskedelmi forgalom pedig az idei évben 26 százalékkal növekedett.

A mostani beruházással a Kiswire koreai vállalata a legmagasabb technológiai színvonalat hozza el Magyarországra. Komoly kutatásfejlesztési eredményekre alapul ez az új technológia, ami hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása minél gyorsabban végbemenjen – erről is beszélt Szijjártó Péter.

A gumiabroncsok megerősítésére szolgáló acélszálak gyártási kapacitását növelik az 560 millió forintos beruházással, melyhez 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány. Ezzel a cég 190 munkahelyet tud megvédeni.

V. Németh Zsolt beszédében emlékeztetett, Szentgotthárd patináját évszázados ipari múltja adja, ahol a cégek sokasága – most éppen a Kiswire révén – az innovációt is megcsillantja. A térség országgyűlési képviselője gratulált és sok sikert kívánt a fejlesztő cégnek, egyben megköszönte Szijjártó Péter miniszter megkülönböztetett figyelmét, aki milliárdos fejlesztésekben és a vészhelyzet alatti szabályozási kérdésekben, így a határátkelők nyitvatartása ügyében is – ahogy fogalmazott – szó szerint rendelkezésünkre áll.

Szombathely

4,1 milliárd forintos beruházással bővítik a TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárát

ehhez 1,8 milliárd forintot biztosít az állam a nagyvállalati támogatási programban– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

Takács Balázs ügyvezető elmondta: a pandémia okozta válságban az a cél, hogy stabilizálják és biztosítsák a munkahelyeket. A konszernen belüli versenyben a szombathelyi egység került ki győztesen; négymilliárd forintot meghaladó fejlesztési csomagot állítottak össze: új gyártósorok kerülnek ide, bővítik a meglévő gyártáskapacitást, és fejlesztik a gyártástechnológiát az Ipar 4.0 irányában.

Dr. Hende Csaba parlamenti alelnök, országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: ha nem lett volna koronavírus járvány, akkor is korszakváltás küszöbén állnánk. Szombathely jövőjébe ruház be a kormány ezen beruházás támogatásával, a magyar adófizetők pénze jó helyre kerül. A szombathelyi TDK képes gyorsítani a kanyarban, vagyis válság idején, ez a városnak, az országnak is előnyt jelent.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: az állam a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok partnerek, akik a jelenlegi körülmények között is elég bátrak, hogy új beruházást tegyenek. A nemzetközi TDK csoport huszonhárom országban van jelen, megtehette volna, hogy máshova viszi a fejlesztést, de a modernizálást Szombathelyen hajtják végre, itt van a világ egyik legjelentősebb központja, itt fejlesztik az okosautós megoldásokat, mint például a sávelhagyás elkerülése, a táblafelismerés, a kulcs nélküli zárás és nyitás. TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárának 4,1 milliárd forintos beruházását 1,8 milliárd forinttal támogatja az állam.

Lukácsháza

13,5 milliárdos beruházás a lukácsházi SCHOTT-üzemben

Kétmilliárd forintnyi kormányzati támogatással 16 legújabb generációs, magasan automatizált gépsort állít üzembe a gyógyszeripari üveg csomagolóanyagokat gyártó lukácsházai SCHOTT Hungary Kft. – jelentette be pénteken a helyszínen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházás összesen 13,5 milliárd forintba kerül és 550 ember munkáját védi meg.

– Büszkeség számunkra, hogy a világ által oly remélt és várt vakcina egy része, amelyet a Pfizer gyárt, az itt készült ampullákba kerül – mondta a miniszter. Hozzátette: ez is bizonyítja, Magyarország az új gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, hiszen most olyan időket élünk, amikor nem a beruházások keresik az országokat, hanem az országok a beruházásokat.

Szijjártó Péter és Ágh Péter (jobbról) a lukácsházi Schott Hungary Kft. vezetőivel vágta át a nemzeti színű szalagot Fotó: Ohr Tibor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte: a világjárvány második hulláma világossá tette a kormány számára, úgy kell az emberek egészségét és életét megvédenie, hogy közben az ország gazdasága működőképes maradjon. – Ehhez arra van szükség, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyeket pedig a vállatok hoznak létre. A magyar kormány szövetségese valamennyi vállalat, amely a jelenlegi kihívásokkal teli körülmények közepette és dacára nem leépítéssel, elbocsájtással, a termelés visszafogásával válaszol, hanem elég bátor ahhoz, hogy újabb beruházásokat hajtson végre, fejlesszen, megvédje a nála lévő munkahelyeket – fogalmazott.

A hightech technológiát képviselő lukácsházi üzem Magyarország legnagyobb ampullákat és injekciósüvegeket előállító gyára, 97 százalékban külpiacra értékesít. A fejlesztés ezért az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti. Szijjártó Péter kiemelte: a német vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaságban, hatezer német vállalat háromszázezer magyar embernek ad munkát. Azzal, hogy a németországi Schott AG Magyarországra hozta ezt a fejlesztését, tovább erősödött a magyar-német gazdasági kapcsolat.

Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás olyan mérföldkő a 25 éves gyár történetében, amely a következő negyedévszázadra meghatározza működésüket. A 16 gépsor mellé a hozzájuk tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente több száz millió darab ampullát gyártanak majd.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a vezetésének, hogy mindig tesz egy lépést a jövő irányába. A beruházás nemcsak a települést, hanem egész észak Vas-megyét érinti, a gyár Szombathelytől Kőszegig foglalkoztat munkavállalókat. A Schott Hungary Kft. Lukácsháza legnagyobb adófizetője, a település iparűzésiadó-bevételeinek 85 százalékát adja.

„Miközben a világgazdaságban rossz szelek fújnak, addig ma három beruházást jelenthetünk be Vas megyében.

Lukácsházán kezdünk, innen megyünk Szombathelyre és végül Szentgotthárdon zárjuk a napot.

A három településen összesen 18,2 milliárd forintnyi beruházást tudunk bejelenteni, amelyekkel 2800 munkahelyet védünk meg!” -írta facebook oldalán Szijjártó Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában