Eredményeit szakmai folyóiratokban is publikálja

2020.12.03. 15:51

Szombathelyi hallgató nyert el közművelődési kutatási támogatást a győri egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának szombathelyi hallgatója, Zsirai Dóra közművelődési kutatási támogatást nyert el a Nemzeti Művelődési Intézet pályázatán. Eredményeit konferencián mutatja be és szakmai folyóiratokban publikálja jövőre.

vaol.hu

Fotó: Győri Gyula

A Széchenyi István Egyetem közleményben arról tájékoztatja lapunkat, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet idén második alkalommal hirdette meg Közművelődési Tudományos Kutatási Programját, amelynek célja a tudományos utánpótlás erősítése a tehetséges hallgatók, szakemberek és mentoraik kutatómunkájának támogatásával. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán folyó munka elismerését jelenti, hogy két kulturális mediáció levelező mesterszakos hallgató is a tíz nyertes között szerepel. Mindketten egyéves ösztöndíjban részesülnek.

Egyikük a szombathelyi Zsirai Dóra, aki tizenharmadik éve a helyi Agora Kulturális Központ munkatársa. „A pályázatban a közművelődés gazdaságot befolyásoló folyamatainak kutatását is lehetett választani, ami engem érdekel, miután közgazdasági tanulmányokat is folytattam korábban. A témám a közművelődési-közösségi programok hatása a forprofit jellegű kulturális fogyasztás alakulására. Ez érdekes, jól vizsgálható és mérhető terület, ráadásul a munkahelyemen naponta érint, miként hat az általunk generált részvétel arra, amikor már például pénzért vásárolnak jegyet az érdeklődők a rendezvényekre” – fejtette ki a hallgató, akinek mentora dr. Varga Balázs, az Apáczai Csere János Kar docense.

Zsirai Dóra kutatásának alapja egy online, illetve – ha a járványhelyzet engedi – egy személyes lekérdezésen alapuló kérdőív, amely lehetőséget teremt az összefüggések feltárására, felismerésére. A munka jelenleg a módszertani előkészítésnél és a szakirodalom elemzésénél tart. Utána a próba-, majd az éles kérdőívezés következik, végül pedig az eredmények feldolgozása. A hallgató a kutatás során személyes interjúkat is készít a forprofit ágazatban működő cégek vezetőivel, szervezőivel.

A kutatás jövő nyárra készül el. Zsirai Dóra eredményeit konferencián mutatja be, illetve szakmai folyóiratokban publikálja.

Kiemelt képünkön: Zsirai Dóra (a felvételen jobbra) a Széchenyi István Egyetem másik nyertesével, Mihalcsik Mártával és dr. Lanczendorfer Zsuzsannával, az intézmény docensével. Fotó: Győri Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában