Járványhelyzetben is járnak könyvtárba

2020.12.04. 07:00

Töretlenül népszerű a könyvterasz Szombathelyen

Töretlen a népszerűsége a május végén bevezetett könyvterasz rendszernek a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Akkor szűk egy hónap alatt több mint kilencezer kötetet kölcsönöztek, november 11. és december 2. között pedig már több mint tízezer könyvet kértek ki az olvasók.

Tóth Dóra

Berzsenyi Megyei könyvtár,Zsigri Mária könyvtáros,Gráfik Imre olvasó, ut 20201203, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Horváthné Kupi Ildikó olva­sószolgálati osztályvezető kiemelte, szinte minden kölcsönző kifejezi háláját és örömét, hogy ilyen módon hozzájuthatnak az olvasnivalóhoz, emellett a program beszélgetési lehetőséget is jelent azok számára, akik elmennek a könyvekért. A kölcsönzési igény több módon, telefonon, e-mailben és a honlapukon elérhető űrlapon is leadható.

Az átvételre hétköznapokon van lehetőség, naponta kétszer: 11–12 óra, valamint 15–16 óra között. Ilyenkor átvehetők az új könyvek, illetve visszaadhatjuk a már kikölcsönzött műveket. A rendszer népszerűségét az is mutatja, hogy naponta körülbelül 85 olvasótól érkezik igény, a napi kölcsönzött kötetszám pedig átlagosan eléri az ötszázat.

A kölcsönzésben a legaktívabbak a középkorúak, de az idősebb korosztály tagjai is felkeresik a könyvtárat. Kisgyerekesek körében is sikeres a szolgáltatás, sok képeskönyvet, diafilmet kérnek.

A könyvtár igyekszik minden igénynek megfelelni, a fő szempont, hogy minden megkeresésre találjanak megoldást. Ha nem elérhető a kért mű, másikat ajánlanak helyette, de azokat sem hagyják magukra, akiknek az internetes igényleadás nehézséget okoz. Ők a könyvteraszról nyomtatott formában is megtalálják az intézmény karácsonyi ajánlóját, de elkérhetik a korábban készült bibliográfiákat is. Ha szükség van rá, a dolgozók telefonon is szívesen ajánlanak az érdeklődő ízlésének megfelelő műveket.

A fiókkönyvtárakba beiratkozott és a vidéki olvasóikat sem hagyják magukra. A kölcsönözni kívánt könyvekhez legegyszerűbben ők is a központi könyvtár épületénél juthatnak hozzá, ugyanis jelenleg a fiókkönyvtárosok is ott tevékenykednek.

Kiemelt képünkön: Naponta két alkalommal jöhetünk a kért könyvekért. Zsigri Mária könyvtárostól Gráfik Imre veszi át az olvasnivalót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában