Találkozási pont

2020.12.03. 07:00

Új közösségi hely a szalézi templomot és a mellette lévő tornyot összekötő épületrészben

A szalézi templomot és a mellette lévő tornyot összekötő épületrészben új közösségi helyet alakítottak ki Ágh Ernő önkormányzati képviselő segítségével. A helyiségben az egykori toronyóra számlapja is helyet kapott.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Ohr Tibor

Több lépésben újult meg az elmúlt években a Szent Kvirin szalézi templom: kívül-belül renoválták az épületet, pihenőparkká alakították a Jáki út–Jászi Oszkár utca által határolt területet, majd újjáépítették a főbejárathoz vezető lépcsőt.

Rendbe tették a templomot és a tornyot összekötő épületrészt is, ekkor döntött úgy Ágh Ernő önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP), az egyházközség világi elnöke, hogy felújíttatja a sóhajok hídja alatti helyiséget. Az egykori gyümölcstároló nagyon rossz állapotban volt, a falak vizesedtek.

– Amit lehetett, azt néhány egyházközségi taggal együtt magunk csináltunk meg. A lépcsőből megmaradt téglák felhasználásával újjáépítettük a padozatot, képviselői keretemből hozzájárultam a bútorok beszerzéséhez – mondta lapunknak Ágh Ernő. A nem túl nagy, de annál hangulatosabb helyiség reményei szerint – a járvány elmúltával – közösségi helyként működhet majd.

A pince méltó otthont adhat a tanácsüléseknek és a fiatalokkal való találkozásoknak is. Hiszen a falon ott ketyeg az egykori toronyóra számlapja – egy darabka a múltból, amely arra emlékeztet: az idő halad tovább.

Kiemelt képünkön: Ágh Ernő, az egyházközség világi elnöke a hangulatos helyiségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában