Van, akinek a gondozónő jelenti a kapcsolatot a külvilággal Vépen

Kinn egyszínű szürke a november, benn a melegben horgolt angyalkák, csengők, adventi naptár és arannyal, bordóval, pirossal dolgozó kezek: a Dr. Zmertych Aurél Gondozási Központ társalgójában formás asztaldíszek, adventi koszorúk készülnek. Közben ketten boltba mennek – a lányok – egymás között így hívják magukat a nyolcvan feletti asszonyok – kocsit húznak, nagybevásárlásra ugranak (!) ki, ahogy minden héten egyszer. Mindenki túl van a kávén, teán, amikor Horváth Lívia szociális gondozó érkezik – a reggeli körét befejezte, a délelőtti útjára mi is elkísérjük.

Előtte még Kovács Viola intézményvezető irodájában ülünk le, ahol kiderül: 17 személy veszi igénybe a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást 23-an, többen reggel 8-tól délután 3-ig a gondozási központban vannak. Négyen bejárnak ebédelni, van, akinek házhoz viszik az ebédet, másnak bevásárolnak. Összesen 77 adag ételt visznek ki Vépen. – Mindenkit ellátunk most is, csakúgy, mint tavasszal. Annyival kedvezőbb most a helyzet, hogy nem kellett bezárnunk. Eddig nem betegedett meg senki, ettől függetlenül állandó beszédtéma a vírus, de akik bejárnak, azok a bezárástól talán még jobban félnek. Hiányozna a társaság, az, hogy együtt várják az ünnepet.

Két-két szakképzett gondozónő dolgozik a nappali ellátásban és a házi segítségnyújtásban is. Van, akinek bevásárolnak, gyógyszert intéznek, másnál a reggeli teendőknél is elkel a segítség: a tisztálkodásnál, ágyneműcserénél, van, akit reggeliztetnek, és olyan is, akinél csak az utolsó simításokat végzik. Nem bejárónők – mondják, de segítenek a környezetet rendben tartani, ha kell, a szennyest, függönyt is elhozzák, és tisztán visszaviszik. Mindenkivel minden nap legalább egyszer kapcsolatba lépnek, és bármely napszakban elérhetők. Maszk, gumikesztyű és fertőtlenítőszer – hosszú ideje az alapfelszerelésük részei.

Védik ezzel magukat és az időseket is, mondja Lívi, aki az indulás előtt még elárulja: világéletében operátor volt, műanyagokkal, fémekkel dolgozott gyárakban. Öt-hat éve kezdett gondolkodni, mihez foghatna még. Az egészségügyben tudta magát elképzelni, ennek megfelelően keresett iskolát, képzést. Most 45 éves, nem bánta meg a váltást, sőt, inkább azt bánja, hogy nem korábban lépett. Segíteni tud másokon, számára ez adja a szakma szépségét.

Tündéri, 90 év körüli házaspárhoz érkezünk a Kassai utcába: Cziklin Imréhez és a feleségéhez egy éve jár a gondozó. Imre bácsi a szobaablakból kémlel ki, a finom ebédet várja, ma zöldbabfőzelék lesz fasírttal. Teri néni a konyhában fogad, újságolvasásból riasztjuk, hellyel kínál. A vérnyomás nála központi kérdés. A gondozónő mindig megméri – dicsérik is, hogy figyelmes, mindig örülnek, amikor érkezik. Most az újságíró segédkezett – volt is izgalom Teri néni részéről, hogy az új helyzet miatt magasabb lesz az érték. És tényleg: 175/57, 74-es pulzus – mindjárt dokumentáljuk is a kis füzetbe.

Következik a vércukorszintmérés: ott minden tökéletes. A gondozónőtől megtudjuk még: az idős pár néha kér segítséget a bevásárlásban, a gyógyszerkiváltásban – szerdán és pénteken, de Imre bácsi aktív, „mint egy TU-104-es”, év elején még Szombathelyre is bement: keddenként halat vett az állomási talponállóban. Imre bácsinál humorban sincs hiány: mint mondja, a Vas Népében először mindig a gyászhíreket nézik meg, hogy nincs-e ott a nevük.

A Kossuth utcában is megállunk Fodor Máriánál, aki viszonylag fiatal, önellátó, de évek óta ápolásra szorul. Lívi több mint két éve jár hozzá. A gyógyszeradagját naponta a gondozási központból viszi ki, és mivel Mária boltba se jár, a mindennapi szükségleteit is ő intézi: naponta bevásárol, alkalmanként a vasalásban, porszívózásban, ablakpucolásban segít. Máriát érdeklik a művészetek, most az olasz építész, festő, Giorgio Vasari életrajzát tanulmányozza, és orvosi dolgokat olvas magyarul, németül. Piperecikkekkel és könyvvel leptük meg az asszonyt – az ajándéknak láthatóan örült, majd rögtön utána a gondozóhoz fordult kéréssel. Az igazi kapcsolatot ő jelenti a külvilággal.

Kiemelt képünkön: Horváth Lívia 45 évesen váltott szakmát, nem bánta meg: segíteni tud másokon