2020.12.02. 19:28
ZTE–Falco derbi – Hosszú idő után játszik ismét a vasi gárda
A válogatott miatt beiktatott szünet után folytatódik az NB I-es kosárlabda-bajnokság: a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerdán 17 órakor a szomszédvári rivális ZTE KK vendége lesz.
20201031 Falco - Pécs NB1-es férfi kosárlabdamérkőzés, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe Okorn
Fotó: Cseh Gábor
Az idei pontvadászat viszonyait jól jellemzi, hogy a hatodik fordulóból elmaradt mérkőzést pótolják a felek, miközben a Falco csak két bajnoki játszott eddig (a Szegedet és a Pécset is legyőzte). A szombathelyi együttes harmadik szezonbeli tétmeccse a lengyel Lublin elleni hazai Bajnokok Ligája-diadal (84-75) volt, még november 3-án – azóta a sárga-feketék nem léptek pályára. Sőt, számos nehézséggel megküzdöttek: felütötte a fejét az öltözőben a koronavírus, karanténba került a csapat, majd jó ideig a válogatott játékosokat nélkülöző keretnek vezényelt edzést a szakmai stáb.
A ZTE sem jár sokkal előrébb, mindössze három bajnokit tudott le: otthon nyert az Oroszlány (93-91), majd kikapott idegenben a Sopron (78-93) és hazai környezetben az Alba (79-97) ellen. Utóbbi összecsapást hétfőn rendezték, vagyis a zalai gárda azért jobban játékban van.
– Nagyon régen, több mint egy hónapja volt az utolsó tétmeccsünk, ami bizony furcsa, eléggé szokatlan szituáció – fogalmazott Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely NB I-es kosárlabdacsapatának edzője. – Nemigen tudtunk tervezni az elmúlt időszakban, csak tettük a dolgunkat napról napra. Hosszú idő után vasárnap volt az első olyan tréningünk, amikor négy embernél többnek tudtam edzést vezényelni. El lehet képzelni, hogy milyen állapotban van egy olyan csapat, amely több mint egy hónapja nem játszott tétmeccset és négy napja végez rendes edzésmunkát.
Ilyen körülmények között nem tehetsz mást: elsősorban magadra koncentrálsz. De természetesen megpróbáltunk becsülettel felkészülni soros ellenfelünkből, videóztunk, átbeszéltük a dolgokat. Nehéz mérkőzésre számítok, mert a ZTE hazai pályán hagyományosan mindenkire veszélyes – hajtós, küzdős csapat. De ebben a szituációban nehéz esélyeket latolgatni. Türelmesen kell játszanunk, figyelni a részletekre és a lehető legkevesebb hibát véteni. Bízom benne, hogy győzelemmel térünk haza, de mi hosszabb távon gondolkodunk – most elsősorban annak kell örülni, hogy ismét játszhatunk. A reményeim szerint teljes kerettel léphetünk pályára Zalaegerszegen.
A Falcóra egyébként meglehetősen sűrű időszak vár, a decemberi menetrendben ugyanis hat bajnoki és három BL-összecsapás szerepel.
A Falco tervezett menetrendje, december 3., csütörtök, 17.00: ZTE–Falco. December 5., szombat 18.00: Oroszlány–Falco. December 9., szerda, 18.00: Falco–Novgorod (BL). December 12., szombat, 18.00: Falco–Debrecen. December 16., szerda, 18.00: Zaragoza–Falco (BL). December 19., szombat, 18.00: Jászberény–Falco. December 22., kedd, 18.00: Falco–Zaragoza (BL). December 27., vasárnap, 18.00: Sopron–Falco. December 30., szerda, 18.30: Falco–Szolnok.