Mindent vettek, ami a hagyományőrzéshez kell

2021.01.05. 13:00

A Magyar Falu Programból egymillió forintot nyert eszközbeszerzésre Andrásfa

Varrógépeket, sparheltet, üstöt, bográcsot és számítástechnikai eszközöket vásárolt az Összefogás Andrásfáért Egyesület a Magyar falu programból nyert összegen, a civil közösségi tevékenységhez szükséges eszközbeszerzést egymillió forinttal támogatták.

Merklin Tímea

20201219 Andrásfa Pályázaton nyert új varrógépek érkeztek. Képen: Nagyné Márffy Gyöngyi, a Tőzike dalkör vezetője és Bóbics Eleonóra, a Tőzike dalkör tagja Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Egyesületük missziója a néphagyományok örökítése, a rendezvényeik, tevékenységeik is ehhez kapcsolódnak. További céljuk, hogy a helyi szokásokat megismertessék a fiatalokkal és érdekkörükbe bevonják őket.

Nagyné Márffy Gyöngyi, az Összefogás Andrásfáért Egyesület elnöke elmondta, hogy a közös főzésekhez, ahol népi ételek készítését tanítják is, üstházat és üstöt vásároltak, ki lehet főzni benne a hurkát és más disznóságokat, a gulyásfőző bográcshoz állvány is kellett. A sparheltre azért volt szükség, mert a dödöllét azon készítik, és „kőtt málét” sütnek az úgynevezett redliben (a sütőlapon, a tepsitartóban).

Az adminisztrációs munkáikat laptop és nyomtató is megkönnyíti ezután. A kézimunkakör tevékenységét kibővíthetik a Magyar falu programból vett három varrógéppel, hiszen már eddig sem csak kézi hímzéseket készítettek, hanem ruhákat is varrtak a megjelenéseikhez, fellépéseikhez.

Kiemelt képünkön: Nagyné Márffy Gyöngyi egyesületi elnök és Bóbics Eleonóra csomagolta ki a megérkezett varrógépeket

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában