Svájc

2021.01.23. 07:00

A Pilátus-hegy szabadidős lehetőségek egész sorát nyújtja a kíváncsi turistáknak

A Svájc szívében fekvő város közkedvelt turistacélpont, a világ legrégebbi fedett fahídját, múzeumait, szép épületeit minden évszakban sokan keresik fel. Gazdasági szerepe mellett a kulturális élet központjának is számító település jelentőségét növeli, hogy három kanton találkozásánál fekszik.

Góth Imre

Fotó: Góth Imre

Óhatatlanul is magára vonja minden ideérkező figyelmét a tájat uraló hegy látványa, ahová legkönnyebben a kriensi városrészből induló felvonóval lehet feljutni. A 2132 méter magas Tomlishorn és Esel csúcs eléréséhez 516 méterről indulunk, így időbe telik az út.

Az első szakaszon még mindenki egyszerre próbálja befogadni a város hangulatát, a modern és a tradicionális Svájc találkozásának élményét. A történelmi centrum szépen karbantartott ódon épületei közül modern kockaházak közé érkezett a menetrendszerű buszunk. Innen a megszokott városi zaj és jellegzetes szagok szállnak felénk. Míg a másik oldalon álló hagyományos rönkházak előtt tehenek legelnek, és bár nem látjuk az istállót, a levegő elárulja, ott van alattunk. A két jellegzetes atmoszféra békésen elfér egymás mellett. Közben átszállunk az első, 1026 méteren lévő Krienseregg állomáson. Vannak, akik idáig jöttek és gyalog indulnak tovább, míg mások itt csatlakoznak kétórai séta után. Átszállunk egy újabb felvonóba, van idő mesélni a kabinban, miért hívják Pilátusnak a hegyet.

Fotók: Góth Imre

Egyik régi legenda szerint Tiberius császár (uralkodott: 14–37) megbetegedett, és Jézus segítségére lett volna szüksége, akit akkor feszíttetett keresztre Pilátus. Veronika és a Jézus vérét felfogó kendő eljutott Rómába, és meggyógyította a császárt, míg az utazást megnehezítő helytartót láncra verette és börtönbe vetette az uralkodó. Pilátus nem tudta ezt elviselni, és öngyilkosságot követett el. Először a Tiberis folyóba dobták testét, majd a Rhone-ba, mivel egyik folyó sem fogadta be, elhozták ide, és végül a hegynél található tóban talált nyugalmat. A Pilátus-tó tiltott területnek számított az itt élők számára a középkorban. Az 1400-as évekig senki nem merte megközelíteni a fent tomboló viharok és lavinák miatt. Akkor egy deák érkezett, és olyan nagy küzdelmet vívott Pilátus szellemével, hogy a hegy azóta is kopár és nem nő rajta fű. Nagypénteken csak a legbátrabbak indulnak fel megmászni, akkor jön elő a helytartó, és véres kezét mossa a tó vízében.

Megérkeztünk Fräkmünteggbe, ahol van idő körbenézni, amíg várunk a következő felvonóra. Érezhetően hűs a levegő 1416 méteren. Szépen kialakított játszótér, étterem és turistaútvonalak hívogatják az érkezőt. Az előttünk indulók apró pontnak tűnnek a hegyre vezető szerpentinen. Vonzó a kihívás a gyaloglásra a táv leküzdéséhez, de nem lehet ellenállni a panorámás Dragon Ride kötélpályának sem. A 646 méteres távon a repülés élményét nyújtja üvegfalaival és tágas belső terével. Utazásunkat egy háromtagú dalárda színesíti, harmonikakíséret mellett énekelt autentikus svájci népdalokkal. Az összhatás a kitárulkozó tájjal lenyűgöző. Átérezzük a 15. században született meséket a hegyről. A gyógyító képességű sárkányokról, amelyek a hegy hasadékaiban éltek. Az egyik szerint egy kádárlegény beleesett egy mély barlangba a sárkányok közé, amelyek nem bántották, tavaszig velük maradt, és még a kijutásban is segítettek neki. A sárkánykövet 1509 óta tartják gyógyító erejűnek.

Talán ezért is annyira kedvelt a gyerekek körében az ajándékboltban kapható kis Pilátus sárkány. Mások úgy tartják, a hegy elnevezése a felhőtetejűt jelentő pileatus szóból ered. Az év jelentős részében felhőtakaró veszi körül. Tiszta időben 73 közép-svájci alpesi csúcsra nyílik kilátás. A tér kitárul az ember szeme előtt, és hamar elfelejti, mekkora távolságot is sétál be egyik látványponttól a másikig. A katonai lokátorok és az időjárás- állomás hamar érdektelenné válik a sziklákból kibújó virágok mellett. A völgyben felszálló légáramlatokat kereső paplanernyőssel versenyt szitálnak az egy helyben lebegő fekete madarak. Távolról kolomp hangját hozza a szél, és apró pontokként igyekeznek felfelé a sziklás hegyi úton a legbátrabb turisták. Étterem és szálloda várja a megfáradt, éhes utazókat. Mi 17 000 lépést tettünk meg a hegyen, ők vajon mennyit? Itt hálás mindenki a digitális fényképezőgépért, számolatlanul örökítik meg az emlékezetesnek ígérkező pillanatokat, a felejthetetlen tájat.

A hegyről lefelé vezető útnak egy mérnöki csodával vágunk neki. A világ legmeredekebb pályájú fogaskerekű vasútja helyenként 48 fokos szögben közlekedik, 2019-ben volt 130 éve, hogy június 4-én megtette első útját a Dragon Pass. A pályát 400 napig építette 600 ember. Meg kellett oldani a kazánház vízszintes elhelyezését, hiszen akkor még a gőz erejét használták a feljutáshoz. Most nekünk fél óráig tart lefelé a 4618 méteres út. A keskeny nyomtáv barlangokban és sziklaszorosokban kanyarog, lehetőséget nyújtva a hegyi élővilág megismeré sére. Amíg megérkezünk a sziklás hegyekben lévő alpesi legelők és különleges kőalakzatok között a lombos erdők övezetébe, feltárul előttünk a Vierwaldstätti- tó. Az Alpnach stadt faluban lévő kikötőben már vár ránk egy utasszállító hajó, amely néhány állomást beiktatva visszavisz minket Luzernbe. Útközben olyan szépen kialakított, gondozott házakat láthatunk, amelyek számunkra egy eltűnő, átalakuló Svájcból a vidéket jelentik.

A megkerülhetetlen hegyre több út is vezet. Az biztos, azért van ott, hogy felmenjünk rá! Csábít és vonz hatalmasságával, és lehetőségek sorát nyújtja a kitalált gazdag programokkal. Ne felejtsünk el egy tábla csokit hozni a barátoknak Luzernből, amikor visszaérkezünk! Akkor is, ha azt gondolják, itthon vettük meg a szomszéd boltban, mivel jól ismerik a kinti árakat. Ezzel a gesztussal válik teljessé a gondolat a kirándulás után: a pénz nem boldogít! Csak azok az élmények, amelyekre be tudjuk váltani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában