adománygyűjtési lehetőség

2021.01.06. 07:00

Célba értek az adományok – Sikeres volt az Adventi Civil Börze

Eredményesen zárult a Miniszterelnökség és a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által meghirdetett Adventi Civil Börze. Az akcióval a karácsonyi vásárok adománygyűjtési lehetőségét kívánták pótolni a szervezők a civilszervezetek számára.

Tersztyánszky Krisztina

20201208 Szombathely Adventi civil börze Megyénként két-három nonprofit szervezet vehet részt az adománygyűjtő kampányban. Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe Képen: Bősze György, a vakok és gyengénlátók képviselője

Fotó: Unger Tamás

Kecskeméti Edit koordinátor elmondta, cégek és magánszemélyek is megmozdultak a felhívásra. A több százezer forint összegyűlt adomány mellett az is fontos, hogy új ismeretségek, kapcsolatok születhettek a szervezetek és a potenciális adományozók között, melyeknek talán folytatása is lesz.

A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesülete a befolyt adományokból a látássérült sorstársaknak vásárol kis értékű segédeszközöket, az Esőemberke Alapítvány pedig a Holnap Háza lakóotthon konyhai eszközbeszerzéséhez járul hozzá a számlájára utalt összeggel. Nádorné Vörös Ibolya, az egyesület elnöke elmondta: mind a szervezőket, mind az adományozókat köszönet illeti az újszerű karácsonyi jótékonysági akció sikeréért.

Kiemelt képünkön: A Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének elnöke, Bősze György mutatja a kézműves ajándékokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában