Kutyás személykövetés – azért dolgoznak önkéntesként, hogy életeket mentsenek

Kevin Kocher amerikai seriffhelyettes dolgozta ki a ­mantrailing (személykövetés) alapját képező módszert, amelynek lényegét úgy lehet összefoglalni: felületi talajsérülés helyett személyes illatanyagot keresnek a kiváló szaglású nyomkövető kutyák. A módszer abból indul ki: testünk teljes felületéről folyamatosan hámrészecskék és szaganyagmolekulák válnak le, ezeket minden ember hátrahagyja. A nyomok nemcsak a talajon és a tereptárgyakon, hanem a levegőben is megmaradnak. A légmozgás miatt akár a keresett személy haladási útvonalától több méterrel párhuzamosan, a legsűrűbb lerakódott szagot alapul véve képesek felderíteni az eltűntet a módszer szerint kiképzett munkakutyák. Elveszett, elbújt, elszökött emberek keresésénél a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját segítik, ezzel életet menthetnek – foglalja össze Mézes Pál.

Atletikus alkatú, értelmes, melegbarna tekintetű, barátságos és kiváló vadász – a magyar vizslát így írják le a fajtaismertetők. Az ötéves Dió és a kilenc hónapos Barka homlokráncolásukkal, viselkedésükkel az első pillanatban elrabolják a felnőttek és gyerekek szívét. A gazdáikkal mindennap másfél-két órát töltenek tanulással, amelynek része a heti két-három személykeresési gyakorlat is. Rendkívül fegyelmezettek. Mézes Pál szerint elengedhetetlen, hogy azok legyenek, hiszen csak engedelmes kutyával lehet jól dolgozni. – Egy kutyát tudni kell a munkába be- és abból kikapcsolni, erre valók a vezényszavak. Dió és Barka folyamatosan figyelnek. A vizslák izgága, menős kutyák, de kiváló eredményt lehet elérni velük.

– A mentőkutyák között megkülönböztetünk mantrailinges, nyomkövető, valamint területkutató, romkutató és hullakereső képzettségűeket. Minden keresési módnak megvan a maga alkalmazási területe. Amikor hosszabb idő eltelik egy személy eltűnése és a keresés megkezdése között, a mantrailing módszert tartják a legcélszerűbbnek – tudjuk meg Dió gazdájától, aki azt is tisztázza, hogy a mentés csapatmunka, és minden esetben a rendőrség irányításával történik. Alapítványuk riasztást kaphat az eltűnt személy családjától, gondviselőjétől, az őt ellátó intézménytől, de aki az eltűnt felkutatását kezdeményezi, annak mindig értesítenie kell a rendőrséget is. Ennél a módszernél fontos az orrjóság, a munkaképesség és munkabírás, az is, hogy mennyire motivált és kitartó az eb. Nemcsak a magyar vizslák jöhetnek szóba, de Mézes Pál „bennük lát valami pluszt”. 1984 óta csak vizslái vannak. Először vad-utánkereséssel foglalkozott, azután autodidakta módon elkezdte tanulni a személykeresést. Diót négy és fél éve választotta tenyésztői segítséggel. Nagyon jó képességűnek bizonyult, életkorát tekintve a fénykorában van, de sokat kell még tanulnia. Mindenesetre rendelkezik a vizsgákkal, amelyek feljogosítják, hogy részt vegyen a keresésekben, mondja Pál.

A kilenc hónapos Barka Pál feleségének kutyája. Kati kísérőként a kezdetektől jelen volt a kereséseknél, 2018-ban köteleződött el a módszer mellett. Így lett Diónak társa a családban – Barkát az alapítvány oktatói és férje segítségével képzik ki. Véletlenül ismerkedtek meg egy szombathelyi hivatásos nyomkövető kutyás felvezetővel – a segítségével kezdték el szakszerűen tanulni a nyomkövetést Dióval, majd a mantrailinges módszert az egyesülettel.

A kedvünkért Barkával és Dióval is végeznek egy rövid személykeresést a Parkerdőben. Zacskóba kerül „az eltűnt személy” sapkája. Barkát először körbevezeti Kati az indítási pont körül, szagtérképet készít a fejében, majd hámot kap. A zacskóból Szimat! vezényszóval azonosítja a keresendő személyt. A Keresd! – következik és az eltávolodott ember nyomába eredünk. Barka hamar célhoz ér, a jó munkáért hatalmas dicséretet és jutalomfalatot kap.

A Mantrailing Akadémia Alapítvány túl van a századik riasztáson, fenntartását az adó egy százalékokból próbálja finanszírozni. Legtöbbször idős, beteg, gyógyszeres kezelés alatt lévő, mentálisan sérült, demens emberek felkutatására hívják őket, de tavaly nyáron például eltűnt fiatalkorú miatt is kaptak riasztást. Kilenc óra telt el az eltűnés és a riasztás között. A háznál a rendőrség jelenlétében szagmintát vettek az eltűnt kispárnájáról és cipőbetétjéről. A legfrissebb nyomról, a hátsó ajtótól indultak el. Több kilométer után a hőségben Diót le kellett venni a nyomról, hiszen a kutyák teljesítőképessége véges. Onnan másik mantrailinges kutya vette át a nyomot. Amikor visszatértek a házhoz, érkezett valaki, akire felfigyelt a kutya is. Kiderült, hogy önként visszatért a gyermek a házhoz, csak másik irányból, egy 16–18 kilométeres kör megtétele után, busszal. Elmondta, hogy milyen irányban haladt, ami fedte Dió munkáját. Aki mentőkutyázni kezd, először tévhitben él. Azt gondolja, hogy ő egyedül a kutyájával megtalálja a keresett személyt. A valóság más: mindenekelőtt csapatmunkáról, nem egyéni sikerről szól a mentés.

Minden keresés játék és tanulás – addig jó, amíg közös vadászatnak fogják fel a kutyák a zsákmányért, a jutalomfalatért, a dicséretért, a boldogságért. Ez a hobbi önkéntes tevékenység, anyagi áldozattal jár, de cserébe örömöt ad. Öröm a gyakorlás, látni, hogyan dolgoznak, tanulnak és fejlődnek a kutyák és ők, a gazdáik is. És elégedettség, ha a keresés során hathatós segítséget tudnak nyújtani a keresőcsapatnak.

Kiemelt képünkön: „Meg kell bízni a kutyában, át kell neki adni az irányítást. Nagy hiba, ha a felvezető a legkisebb mozdulattal befolyásolja a kutyát munka közben, amennyiben ismert nyomon haladnak” – mondja Mézes Pál