Marad-e a maszk és a távolság? – Vasiakat kérdeztünk, mit tartanak meg a járvány alatti rutinból

A tavaly tavasszal bevezetett korlátozások és javaslatok mára sokaknál a mindennapi rutin részét képezik: a kötelező maszkhasználat, a kézfertőtlenítés, a másoktól való távolságtartás. Arra voltunk kíváncsiak, ezek közül mi épült be annyira olvasóink életébe, hogy az után is tartják magukat hozzá, amikor már nem lesz kötelező.

Tóth Dóra

Az összes bevezetett szabály közül talán a maszkviselés „viselte meg” a legtöbb embert. Az ikervári Horváth Márta (67) nem tartozik közéjük: azt mondja, ő később, a járványveszély elmúltával is hordani fogja a maszkot. Akkor is, amikor boltba megy vagy utazik, de az utcán is viselni fogja, függetlenül attól, hogy kötelező lesz-e. Hozzáteszi: a távolságtartást is igyekszik majd betartani.

A budapesti Fülöp Orsolya (40) is hasonlóan gondolkodik, nem vet el mindent a korlátozások feloldása után, nem tér vissza teljesen a járványidőszak előtti rutinhoz. Nála nem a maszkviselésen van a hangsúly, az utazást említi elsőként.

– Biztos, hogy nem ülök már ugyanolyan lelkesedéssel repülőre vagy vonatra – mondja, hozzátéve: ha elkerülhetetlen lesz az utazás, mindenképpen olyan vagont keres majd, ahol nem központi szellőztetés van. A tömegrendezvényeket, fesztiválokat sem fogja már olyan gyakran látogatni, mint a járvány előtt, de az esetleges fertőzés és a biztonságérzete mellett okként említi azt is, hogy ennyi kihagyás után úgy érzi, az már nem az ő világa.

Bár sokan gondolkodnak hasonlóan, nem mindenki van azon a véleményen, hogy érdemes megtartani a járvány alatt felvett, új „szokásokat”. A kőszegi Francsics Norbert (43) minden előírt szabályra figyel, viseli a maszkot, és – ahol lehetőség van rá – tartja a megfelelő távolságot. Ő azonban szeretné, ha a korlátozások feloldása után az élet minél hamarabb visszatérhetne a régi kerékvágásba.

– Természetesen most én is betartok minden előírást, nem szeretnék szabályt szegni, de már nagyon várom azt az időt, amikor nem kell mindenhol maszkot viselni – mondja.

Olyan ember is akad, aki még bizonytalan ebben a kérdésben. A megyeszékhelyen élő Takó József (76) is igyekszik odafigyelni a biztonságra és a szabályokra, de még nem tudja, később hogyan viszonyul ezekhez.

– A zsúfolt helyeket egészen biztosan kerülni fogom, de ezt megtettem korábban is, így ez nem lesz akkora változás. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos helyeken a maszkot is viselni fogom, akkor is, amikor már nem lesz kötelező – teszi hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában