Új géppel segítettek

2021.01.17. 07:00

Nem telt tétlenül a körmendi Lions Klub 2020-as éve

Nem telt tétlenül a körmendi Lions Klub 2020-as éve. Erről Scheiber Mihály beszélt, aki a klub egyik tagja, emellett pedig a szervezettel szorosan együttműködő Batthyány Strattmann László Kórházért Alapítvány elnöke is.

Markó Petra

Fotó: MP

– Elsősorban a Covid-járványra koncentráltunk, így segítséget nyújtottunk az idősek otthonának, a mentőállomásnak és a kórháznak is – hangsúlyozta Scheiber Mihály.

Ablakátbeszélő készüléket vettek a kartonozóhoz és a tüdőgondozóba, hogy ne kelljen közvetlen érintkezni a betegekkel. Ez utóbbi esetében például a légzésfunkciós vizsgálatok során a vizsgálatot végző asszisztens és beteg közé helyezik a polikarbonát paravánt, így a légúti cseppfertőzések előfordulása minimálisra csökkenthető. A mentőknek a járványhelyzetben való helytállásért klubtársuk, Babati Zoltán több alkalommal nyújtott támogatást tavaly, az idősek otthonába pedig egy ózonos fertőtlenítő készüléket vásároltak.

A kórházért alapítvány és a helyi Lions klub nagyobb volumenű, közös akciója egy ultrahang készülék beszerzése volt a körmendi kórház urológiai szakrendelőjének. A mintegy 2,3 millió forintos berendezés jóval többfajta betegség felismerésére alkalmas.

Sok évtizede használtuk már a korábbi ultrahangkészüléket, gyengébb volt a képminősége, nehéz volt már vele érdemi véleményt adni – mondta az átadón dr. Varga László urológus. – Most a Lions klub jóvoltából egy olyan készüléket kapott a szakrendelés, ami a 21. század követelményeinek megfelel. Tárolni lehet rajta képeket, korábbiakkal összehasonlítani, sőt az erek vizsgálatára is alkalmas.

A főorvos azt is hozzátette, hogy az urológiai gyakorlatban is, mint sok más orvosi területen, alapvető vizsgálatnak számít az ultrahangos vizsgálat. – A röntgennel ellentétben számtalanszor ismételhető, naponta akár többször is el lehet végezni. Invazív beavatkozásoktól mentesen tudjuk javítani a betegellátás minőségét – emelte ki dr. Varga László.

Kiemelt képünkön: Marton Miklós, dr. Varga László főorvos és Scheiber Mihály a hivatalos átadón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában