Erre jutottak az oknyomozó gépírónők

2021.01.25. 19:15

Szombathelyi kukkolós ügy: bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást a rendőrség

A rendőrség nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást az Arena Savariában tavaly nyáron történt „kukkolós” ügyben.

Vas Népe

Arena Savaria, 20200311, Szombathely, ut, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Baloldali portálok hétfőn arról számoltak be, hogy bűncselekmény hiányában zárták le a nyomozást, és az egykori gyanúsítottból rögtön áldozatot kreáltak.

Emlékeztetőül: 2020 nyarán az SZKKA Arena Savariában edző utánpótláskorú játékosai jelezték edzőiknek, hogy az öltözőjük ablakán valaki felvételt próbált készíteni róluk. A panaszt házon belül kivizsgálták, és az ügyben érintett, a Falco KC Szombathely Kft.-nél PR- és marketingmenedzserként dolgozó fiatalember munkaviszonyát azonnal megszüntették. Rendőrségi feljelentés is született: azt a létesítményt kezelő Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője tette.

Baloldali portálokon hétfőn tálalták a hírt, miszerint a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást, az egyik portál főszerkesztője – feltehetően a témával korábban foglalkozó munkatársainkra utalva – azt is megjegyezte, kíváncsian várja, hogy az oknyomozó gépírónők mikor kérnek bocsánatot az érintettől. Nos, az oknyomozó gépírónők egy kicsit alaposabban utánajártak a hírnek, és nem magától az érintettől érdeklődtek az ügy lezárásáról, hanem a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A válaszból pedig kiderült, hogy a nyomozást bizonyítottság hiányában szüntették meg. És hogy ez miért fontos?

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a nyomozó hatóság több okból is megszüntetheti a nyomozást: az egyik ok, ha nem történt bűncselekmény. A másik, ha a bűncselekményt nem a gyanúsított követte el. A harmadik ok: ha a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése. Ebben az esetben erről, a bizonyítottság hiányáról van szó, és nem arról, hogy nem történt bűncselekmény, sem arról, hogy azt nem a gyanúsított követte el.

Kíváncsiak voltunk, kinek mi a véleménye az ügy lezárásáról. A feljelentést tevő Leidl Géza nem kívánta kommentálni a nyomozás megszüntetését, ahogy az SZKKA ügyvezető elnöke, Pődör Zoltán és az egykori gyanúsított sem. A kézilabdás lányok és szüleik véleményével még adósak vagyunk.

Előzmény:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kukkolos-ugy-rendorsegi-feljelentes-baloldali-szalak-felhaborodott-szulok-es-szurkolok-4184735/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-szkka-fiatalkoru-jatekosairol-probalt-felvetelt-kesziteni-4163048/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában