Tűzfalon innen, a szégyenen túl

2021.01.18. 17:30

Végigrepedt és életveszélyes lett egy nyőgéri családi ház, a lakókra omolhat

Életveszélyes lett egy ház, a bent lakókra és a járókelőkre nézve is, mert az utcafronti fal vagy ki vagy be fog dőlni, és magával rántja a tetőszerkezetet is. Horváth Anikóéknál jártunk, akiknek azonnali segítségre van szükségük, hogy a ház oldalát helyrehozzák.

Merklin Tímea

20210115 megrogyott ház, Horváth Anikó, Nyőgér, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Járt kint a kárszakértő is, aki azt javasolta, hogy költözzenek ki belőle, de nincs hova menniük, a melléképület földpadlós, kéménye nincs, fűthetetlen. A biztosító addig nem fizet, amíg nincs kár, és ez még nem az. Addig nincs segítség, amíg öszsze nem dől az épület?

A házat nyolc éve vásárolták másfél millió forintért, akkor sem volt túl jó állapotban, de Anikó párja kőművesmester, úgy gondolták, hogy apránként megcsinálgatja. Csakhogy állandóan dolgozott, a saját házra már nem maradt idő, aztán meg sztrókot kapott, most sincs jól, alig-alig, háromlábú bottal tud járni. Anikó egészsége is leromlott, többféle betegséggel jár rendszeresen orvoshoz. Közmunkásként tud dolgozni, takarítási feladatokat kap az önkormányzattól. A párnak van egy nyolcéves kisfia, aki jelenleg beteg, ezért elküldték a nagymamához Sajtoskálba néhány napra. Amikor meggyógyul, vissza fogják hozni, egyébként Sótonyba jár iskolába, második osztályos. Anikó megmutatja a rengeteg játékot, amelyet adományként kaptak; körbejárunk a házban, kiderül, hogy a bútorok, a hűtő, a bojler is ajándékként került ide, jóakarók csinálták meg a fürdőszobát.

A biztosító embere nem először járt náluk a napokban, nemrégiben csőtörés miatt elfolyt hatvan-nyolcvan köbméter víz, a vezetékeket megcsináltatták. Az asszony azt mondja, a víz a ház alól jött ki, lehet, hogy amiatt süllyedt és repedt meg a ház, de ezt bizonyítani is kellene, ahhoz meg statikust kellene hívni, de nincs rá pénzük, mert havi százezer forintból élnek hárman. A napi kétszeri meleg ételt közel egy éve küldi ingyen egy sótonyi vállalkozó, szintén jótékonyságból. Anikó azt mondja, még a nevét sem tudja. A gyerek az iskolában kap ebédet az önkormányzat jóvoltából, a gyereknevelési támogatásból. Ezt már a polgármestertől, Nagy Károlytól tudjuk meg, aki a házhoz érkezik, szokásos napi látogatása során megkérdezi Anikótól, hogy s mint vannak. Az önkormányzat rendszeresen segít, egy-egy alkalommal húszezer forinttal, fával. A közmunka révén Anikó és a polgármester állandó munkakapcsolatban is van, mindig megengedi az asszonynak, hogy ha gond van, nyugodtan hazamehet. Nagy Károly is látja, hogy itt sürgős segítségre van szükség a fal miatt, kérdésünkre, hogy a gyűjtést tudja-e támogatni, azt feleli: ha összejön valamennyi pénz a falépítés költségeihez, az önkormányzat állni fogja a különbözetet a szociális keret terhére.

– A kárszakértő annyit mondogatta, hogy menjünk ki a házból, mert meg fogunk halni, hogy már rászóltam: ne idegesítsen. Mi élünk itt rettegve, az ember azt se tudja, hogy holnap fölkel-e. Nem tudok nyugodtan aludni, mert ha dől a ház, hogy viszem ki belőle a gyereket, a páromat, aki alig tud mozogni?! – sírja el magát Anikó. Kétségbeesett könnyek között darálja, hogy kisfia nem érti a helyzetet, nem érti a sztrókot se, hogy mi van az apjával, aki korábban jókedvű ember volt. Azt imádkozta karácsony előtt: „Édes Jézus, add vissza apának a kezét, hogy tudjon dolgozni!” Én is azt kérem az égiektől, hogy Pityu egy kicsit megygyógyuljon, és kapja vissza a gyerek az apját! Rég túl vagyok a szégyenen, csak szeretném a gyerekemet, magunkat biztonságban tudni.

Anikóék megsegítésére összefogtak az ismerősök – egy csepregi csapat –, hoztak egy nagy rakás tűzifát, és húsz-harminc ezer forintokból összeraktak eddig százhatvanezer forintot. Azt beszélték meg egy szakemberrel, hogy háromszázezer forint szükséges – még ehhez is hiányzik pénz –, hogy megoldják az omlófélben lévő fal lebontását és OSB lappal való pótolását, hogy az életveszély mihamarabb megszűnjék, ne jusson el odáig a ház, hogy lakhatatlanná nyilvánítsák. A fal téglából való újjáépítéséhez még több kell. A gyűjtés elkezdődött, a családot az OTP 11773322- 82289047-es számlaszámán lehet támogatni.

Kiemelt képünkön: Horváth Anikó az életveszélyessé vált háza mellett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában