„Még a levegőt is el kell venni”

2021.02.25. 14:00

Az ölbői Potyi családra 1950-ben éjszaka törtek rá az ávósok, földönfutóvá lettek

Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án hirdette meg a „kuláküldözést”. A két világháború közötti parasztpolgárok (béreseket foglalkoztató módosabb parasztok) a „dolgozó nép” ellenségének lettek kikiáltva. Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván. A kommunizmus áldozatainak emléknapján egy ölbői család kálváriájáról szól írásunk.

Némethy Mária

– Családunkat a kommunista diktatúra tönkretette, üldözöttek, jogfosztottak lettünk hazánkban – kezdi történetüket az egykor nyolctagú ölbői családból ma már egyedüliként élő dr. Potyi Erna. Édesapja, Potyi Jenő (1896–1982) 120 katasztrális holdon gazdálkodott ősei földjén. Az akkori viszonyokhoz képest jól felszerelt gazdasága volt. Kiválóan, nagy szorgalommal gazdálkodott, önmagát nem kímélve dolgozott látástól vakulásig, közben állandóan korszerűsítette, gyarapította gazdaságát. Persze, hogy meg akarták azt kaparintani a helyi kommunisták.

– 1950-ben egyik napról a másikra elvették mindenünket: „államosították” házunkat, földjeinket. Földönfutókká lettünk. Azon a nyári napon éjszaka törtek ránk az ávósok és helyi kiszolgálóik, az udvarunkon rendőrkutyák ugattak. A nagyobb testvéreim – én mindössze egyéves voltam akkor – egész életükben emlegették egy „elvtársnő” kiabálását: „Ezektől még a levegőt is el kellene venni!” A házunkból kidobtak bennünket. Egy olyan földes szobába kerültünk, amit azelőtt istállónak használtak. Nyolcan éltünk ebben egy évtizeden át. Apánkat kétszer vitték el, a börtönben nyolc hónapot töltött, a legidősebb bátyám háromszor került börtönbe, összesen 15 hónapra.

Szombathelyen egymáshoz bilincselve hajtották őket a városon át. Ezekről az időkről sohasem beszéltek. Mindenünket az akkor alakult ölbői állami gazdaságnak adták. Végig kellett élnünk, saját szemünkkel látnunk, hogy javainkat hogyan hordják szét, teszik tönkre, bontják le gazdasági épületeinket. Az utolsó hatvan férőhelyes istállónkat és magtárunkat 1978-ban hordták el az „arra érdemesek” családi házaik építésére. Az elemi lét feltételeitől fosztottak meg bennünket.

A régi képen dr. Potyi Erna 85 éves édesapjával, Potyi Jenővel
Fotó: Potyi család

Apát és fiát a kulákokkal szembeni koholt, hazug vádak alapján ítélték el. A vád előkészítéseként több újságcikk is íródott annak idején a Vasmegye című napilapban Potyi Jenőékről. 1950. július 11-én például arról ír a névtelen újságíró: „A sárvári rendőrkapitányság őrizetbe vette Potyi Jenő ölbői kulákot és fiát, ifj. Potyi Jenőt. A két kulák szándékosan nem vett fel aratókat, hogy a búza túlérjen és nagy része veszendőbe menjen… A község lakói felháborodottan tárgyalták szabotálásukat.” Az augusztus 24-ei lapszámban az olvasható: „El kell mondani azt, hogy például két ölbői kulák: Potyi Jenő és Smidéliusz József egy tehenet ajánlott fel cselédjének, csak ne lépjen be a tszcs-be” (azaz termelőszövetkezeti csoportba). Szeptember 24-én már arról cikkezik a lap, hogy átalakult a termelőcsoport Ölbőn, ahol „minden lehetőség megvan arra most már, hogy megyénk egyik legnagyobb termelőszövetkezetévé váljanak”. Megfélemlített, zsarolható vagy bosszúálló, hazug emberek tanúvallomásai alapján születtek akkoriban a koholt vádak, bírói ítéletek.

Hogyan folytatódott a Potyi család élete? Dr. Potyi Erna így beszél róla: – A kommunista uralom nem csak anyagilag fosztott ki bennünket. Jóvátehetetlenül tönkretette egész életünket. Édesanyánk 1950 őszén az akkor tízéves bátyámat arra kérte: most ő a férfi a családban, menjen el szántani, legyen mit ennünk. A börtön után apánk és meghurcolt nagyobbik bátyánk pályamunkásként keresett kenyeret számunkra, de onnan is kidobták őket, mert megbízhatatlanok voltak még erre a munkára is. Azt mondták: hátha kisiklatják a vonatot. Apám később a magasépítőknél nappal maltert hordott, éjjel pedig éjjeliőr volt.

Csak vasemberként emlegették. Idősebb nővérünk 17 évesen építkezésen hordta a maltert, emelt naponta sok mázsa súlyt, ráadásul még tíz kilométert gyalogolt is a munkahelyére. Ahhoz, hogy a család mindennapi kenyere meglegyen, hogy gabonafejadagot kapjunk, az idősebb testvéreim aratómunkásnak is elmentek Zala megyébe. Továbbtanulni nekik nem lehetett, kizárták őket a művelődésből is, pedig tehetségük és akaratuk is lett volna sok mindenhez.

A nővéreimet középiskolába sem vették fel, még az 56-os forradalom után sem, mert X-esek, azaz osztály­idegenek voltak. Csak jóval később tanulhattunk tovább, de akkor is csak levelező úton. Hilda nővérem a közgazdasági egyetem elméleti szakán doktorált – mondja el a növénynemesítési szakemberként ugyancsak doktorátust szerzett Erna, akinek nevéhez fűződik az utolsó magyar cukorrépafajta előállítása. Még halkan megemlíti: a félelemtől mindig görcsbe rándult a gyomra kislányként és nagyobb lányként is, akárhányszor elment Ölbő kommunista vezetőinek háza előtt. – A kommunista uralom nemcsak anyagilag fosztott ki bennünket, hanem jóvátehetetlenül tönkretette az egész életünket – ismétli meg újra a családban sokszor elhangzott mondatot.

– Tudtuk mindig, hogy rengetegen éltek át ilyen sorsot. Azt is tudtuk, hogy hozzánk hasonlóan közülük sokan sohasem hódoltak be, nem lettek a rendszer kiszolgálói. Mindig igyekeztünk magyarságunkhoz és őseinkhez hűek maradni még a zűrzavarossá, erkölcsileg összekuszálttá lett, sokféle hazugság uralta világban is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában