Ötvenezer forint

2021.02.19. 20:20

Béremelés a Szombathelyi Hívásfogadó Központ dolgozóinak

Jó hírt hozott a Szombathelyi Hívás­fogadó Központba csütörtökön este dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy: a rendészeti országos rend­őrfőkapitány-helyettes az állomány előtt jelentette be, hogy a központ dolgozói február 1-jétől átlagosan 50 ezer forintos béremelést kapnak.

Nagy Ildikó
Béremelés a Szombathelyi Hívásfogadó Központ dolgozóinak

112 központ, DR. HALMOSI ZSOLT,20210218, Beosztása: rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes Rendfokozat, cím: r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos ,Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

A Szombathelyi Hívásfogadó Központ létrehozását annak idején végigmenedzselő dr. Halmosi Zsolt emlékeztetett: 2013-ban, a központ indulásakor 118 ezer forint volt az állomány alapbére. Ezt az összeget az évek során több lépcsőben, kisebb-nagyobb mértékben emelték. A mostani 21,7 százalékos béremelés eredményeképpen a kezdő illetmény 230 ezer forint helyett 280 ezer forint lesz. Az országban két helyen, Miskolcon és Szombathelyen működő hívásfogadó központ munkatársainak (a fizikai alkalmazottakat is beleértve) most megvalósult bérfejlesztése évente 400 millió forint többletkiadást jelent az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amely ily módon is elismeri a központban dolgozók munkáját. Mint mondta, a kimagaslóan teljesítő kollégák mozgóbért is kapnak, a központ mellett épült apartmanokat pedig kedvezményes áron bérelhetik a hívásfogadók.

A vezérőrnagy a fejlesztésekről szólva beszélt a hardver-infrastruktúra tavaly megkezdett cseréjéről és az azt követő szoftverbeszerzésről is.

A tavaly március végétől országos kórházfőparancsnokként is szolgálatot teljesítő egykori Vas megyei rendőrfőkapitány – miután megköszönte a központ dolgozóinak áldozatos, sokszor életeket mentő munkáját –, oltakozásra buzdította a jelenlévőket. Hangsúlyozta: fontos, hogy a járvány harmadik hullámában is hadra foghatók maradjanak, ezért arra kérte a központ dolgozóit, amint lehetőségük adódik rá, éljenek az oltakozás lehetőségével, és bízzanak abban, hogy az országban használt valamennyi vakcina biztonságos.

Kiemelt képünkön: Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rend­őrfőkapitány-helyettes a Szombathelyi Hívásfogadó Központban jelentette be a béremelést

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában