Az ítélet jogerős

2021.02.12. 11:21

Celldömölk belvárosában történt tömegverekedés kezdeményezőit ítélte el a bíróság

vaol.hu

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen három büntetett előéletű férfi bűnösségét mondta ki társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében. Az I. r. vádlottat 9 hónap végrehajtandó börtönre, a II. r. vádlottat 90 nap elzárásra, míg a III. r. vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét – írja hivatalos oldalán a Szombathelyi Törvényszék.

A tényállás szerint a vádlottak egy körülbelül tíz fős társaság tagjaiként, ittas állapotban, 2019. március 30-án éjfélkor Celldömölkön, a Szentháromság téren tartózkodtak, ahol zenét hallgattak, hangoskodtak, üvegeket dobáltak, amikor a Kossuth Lajos utca irányából gyalogosan közlekedett a Szentháromság tér irányába egy négy fős társaság. A vádlottak -meglátva az egyébként békésen sétáló tanúkat- feléjük megjegyzéseket tettek, és provokálni kezdték őket, amelynek hatására némi szóváltás alakult ki a két társaság közt, majd a vádlottak a tanúk társaságára támadtak. Ennek során az I. r. vádlott az egyik tanúra rontott, őt megpróbálta megütni, amellyel szemben a tanú kezeinek felemelésével védekezett, de így köztük dulakodás alakult ki, a földre kerültek, ahol az I. r. vádlott ismét megpróbálta megütni a tanút, aki azonban a földön lefogta támadóját.

Az I. r. vádlott végül a tanú szorításából a tanút megharapva szabadult, és felállt, felhagyott a tanú további bántalmazásával, ehelyett a második tanú felé indult, akinek az irányába több ütést mért, és végül őt a mellkasán el is találta. Ezalatt a II. r. vádlott a harmadik tanúra támadt, akit egy alkalommal ököllel arcon ütött. A III. r. vádlott is csatlakozott a verekedéshez, és ő is többeket megütött a tanúkból álló társaságból, és egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt személyt a földre nyomott, rátérdelt, amely erőszakos magatartásával csak a helyszínre érkező rendőrjárőrök felszólításra hagyott fel. A tanúk a bántalmazás során arc- és kézujj zúzódásokat szenvedték el, amelyek egyaránt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülések. A tanúk magánindítványt könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztettek elő.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban, így különösen az utcán tartózkodókban, megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ítélet mindhárom vádlott vonatkozásában jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában