Hat település fogott össze

2021.02.08. 07:00

Együtt védik a Rábavidék értékeit

Hat település összefogásával a múlt csütörtökön egy eddig ismeretlen kezdeményezés született: létrejött egy olyan tájegységi értéktár, amely minden rábavidéki községi önkormányzatot magában foglal.

Tersztyánszky Krisztina

20210204 Felsőszölnök Szlovén települési értéktár megalakulása. Képen: Holecz Károly Országos Szlovén Önkormányzat (OSZÖ) elnöke (j1) Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Egy értéktár annál erősebb és kulturálisan, illetve idegenforgalmilag annál ismertebb, minél több, egyformán magas színvonalú helyi érték jelenik meg benne. Tekintettel arra, hogy a Rábavidék térséget apró falvak alkotják, ezek azonban egyenként mind rendelkeznek minőségi, különleges helyi értékkel, célszerűnek tűnt ezeknek az értékeknek a közös gondozása, hogy a térség egy igazi egységként mutatkozhasson be az ide látogatók előtt.

Az Országos Szlovén Önkormányzat és a Muraba Európai Területi Társulás közös kezdeményezését elfogadva úgy döntöttek az érintett települések vezetői, hogy belevágnak a térség értékeinek közös felkutatásába és azok ápolásába. Ennek megvalósítása érdekében egyhangúlag fogadták el az Értéktár Bizottság tagjait: Holecz Károly elnök, valamint Bajzek Gyöngyi, Kovács László, Bedics Sándor és dr. Sütő Ferenc bizottsági tagok személyében.

Az alakuló ülést Felsőszölnökön, az Országos Szlovén Önkormányzat épületében tartották, azon Kissné Köles Erika, szlovén országgyűlési szószóló is részt vett. Itt ismerkedhettek meg az érintettek az értéktár kialakulóban lévő honlapjával, és szó esett az újonnan megjelent, Nagy István agrárminiszter és V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője által a napokban bejelentett Hungarikum-pályázaton való indulás lehetőségéről.

A csütörtöki rendezvényen Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy szervezetüknek régóta dédelgetett álma volt az értéktár létrehozása, mert fontosnak tartják, hogy a hagyományok, szokások átörökítődjenek a következő generációnak. Különösen igaz ez a nemzetiségek esetében, ahol a közös örökség megőrzése a fennmaradást is szolgálja. Szót ejtett arról, hogy az értéktár létrehozásában a Muraba ETT segítségét kérték, amely szervezettel a jövőben is szorosan együttműködnek majd az értéktár gondozásában, annak fejlesztésében.

A felsőszölnöki Kühár Emlékház Fotó: Szendi Péter

Papp Bálint, a Muraba ETT igazgatója kifejezte örömét a felkérés miatt, hiszen egy kulturálisan gazdag térség hagyományainak, szokásainak ápolását kapták feladatul. Hangsúlyozta, hogy ilyen széles összefogás nagyon ritkán valósul meg, melyben hat település közösen lép fel egy cél érdekében.

Elmondta, hogy az értéktár kialakításának előkészítésében a Muraba ETT mindvégig bátran fordulhatott Kevy Alberthez, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnökéhez, illetve Éles Krisztinához, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság vezetőjéhez, akik szakmai irányelveikkel segítették szervezetüket az előkészítés folyamatában. Ezt követően rátért a napokban megjelent Hungarikum 2021 pályázat ismertetésére. A tagok úgy döntöttek, hogy indulnak a felhíváson. Egy közös, a térséget átfogó projektet fognak kidolgozni és benyújtani, amely újszerű, innovatív elemeket fog tartalmazni. Sikeres pályázat esetén megvalósulhat egy olyan mese, amelyet olvasva és annak útmutatása szerint bebarangolhatják az érdeklődők a Rábavidék térségét, és eközben megismerhetik a települések helyi értékeit. A projektet a Muraba ETT készíti elő, és pozitív döntés esetén meg is valósítja. Ha elkészül, a helyi értékek megismertetése mellett várhatóan a térség kulturális és turisztikai vonzerejét is növeli majd.

Az alakuló ülésen részt vevő valamennyi polgármester, bizottsági tag és a szószóló asszony is örömmel fogadta mind az értéktár ötletét, mind a pályázaton való indulás lehetőségét. Számos ötlet hangzott el azzal kapcsolatban, miként lenne érdemes megközelíteni az értéktár felépítését. Az asztal körül ülők fontosnak gondolták, hogy a remélhetőleg rövidesen elkészülő kiadvány csak az első lépcsője legyen egy folyamatnak. Úgy kell elkészíteni ezt a mesét és brosúrát, hogy nemcsak papír alapon, de digitálisan is elérhető legyen. Ehhez kiváló segítséget nyújthat a frissen elkészített értéktári honlap. Azt is örömmel nyugtázták, hogy az értéktár megvalósítását követően lehetőség lesz az útvonal továbbfejlesztésére, további „leágazások” megtervezésére.

A Rábavidéki Tájegységi Értéktár alapító tagjai Alsószölnök, Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Kétvölgy, Orfalu és Szakonyfalu önkormányzatai.

Kiemelt képünkön: A Rábavidéki Tájegység Értéktár Bizottság tagjai az alakuló ülést követően az Országos Szlovén Önkormányzat épületében: Bedics Sándor, Kovács László, Bajzek Gyöngyi, dr. Sütő Ferenc és Holecz Károly elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában