2021.02.12. 11:30
Elkészültek a leendő M87-es út legfrissebb tervei
Intenzív egyeztetések után elkészültek a leendő M87-es gyorsforgalmi út legfrissebb tervei. Az út nyomvonalát Kőszegfalva szélső épületéhez mérten az egy évvel ezelőtti állapothoz képest több mint 150 méterrel sikerült távolítani.

20210210 Básthy Béla polgármester az M87-es nyomvonalát mutatja, Kőszeg, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: Cseh Gábor
Múlt hét óta a nyilvánosság számára is elérhető az M87-es főút nyomvonalának legfrissebb tervezete: a térképet a városházán a fejlesztési iroda falára függesztették ki, de Kőszeg honlapján és a város Facebook-oldalán is látható. Básthy Béla polgármester elmondta: több tárgyalási forduló előzte meg a jelenlegi, véglegesnek tűnő állapotot.
– Az egyik célunk az volt, hogy távolítsuk Kőszegfalvától az útvonalat, ezt sikerült elérnünk: a tervező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a város és a lakosság igényeit figyelembe véve kétszer is változtatott. Az eredeti elképzelés szerint Kőszegfalva utolsó házától 213 méternyire lett volna az út, így viszont úttengelyben mérve 375 méterrel kerüli el az Erdészház utcát. Abban is megállapodtunk, hogy az utca folytatásában lévő erdészeti utat – az igényekhez igazítva – a gyorsforgalmi út felett külön szintben átemelik, biztosítva ezzel a Kőszegfalva–Csepreg kerékpárút és a regionális vándorútvonal folytonosságát. Olyan átjáró létesül majd Kőszegfalvánál, amely a lehető legtöbb módon biztosítja az átkelést.
Az idén építési engedélyt kaphat a 2x2 sávos új út, amely Kőszeget köti majd össze a megyeszékhellyel. Ennek folytatása lesz az a 2x1 sávos, mintegy öt kilométeres szakasz, amely Kőszeget elkerülve tovább vezet a határátkelőhöz. A tervezett útvonal 14 kilométeren elkerüli a két város közti kistelepüléseket.
Kiemelt képünkön: Básthy Béla mutatja a városházán kifüggesztett térképet