meghosszabbítják a letartóztatásukat

2021.02.22. 22:05

Huszonhat mobiltelefont loptak

Két román állampolgárt gyanúsítanak azzal a nagy tételű mobiltelefon-lopással, amit egy körmendi boltban követtek el januárban. Letartóztatták őket, most pedig meghosszabbítják a letartóztatásukat. Kiderült az is, hogy más büntetőeljárás is folyik ellenük Magyarországon.

Vas Népe

A Körmendi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a nyomozási bíró hosszabbítsa meg annak a két férfinak a letartóztatását – mindketten román állampolgárok –, akik 2021. január 19-én hajnalban betörtek egy műszaki áruházba Körmenden, és huszonhat mobiltelefont loptak el 2,2 millió forintot meghaladó értékben – tájékoztatott dr. Simon József, a Vas Megyei Főügyészség főügyésze.

A szerkesztőségünk részére megküldött közleményből kiderült az is, hogy a gyanúsítottakat az elkövetés után hét és fél órával fogták el egy Körmendtől 565 kilométerre, Szabolcs-­Szatmár-Bereg megyében, a magyar–román határ közelében található településen. A rendőrök a gépkocsi átvizsgálása során megtalálták a Körmenden ellopott készülékeket, amelyek részben a hátsó ülés kárpitja alá voltak rejtve.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a szökés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt három hónappal meghosszabbította mindkét gyanúsított letartóztatását, akik ellen más büntetőeljárás is folyik Magyarországon.

A címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész egyebek között arról is tájékoztatott, hogy a szóban forgó körmendi bűnelkövetés előtt négy hónappal – nem jogerősen – elítélték őket üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában