Szlovén Köztársaság

2021.02.01. 11:30

Mozgalmas esztendő előtt állnak – Metka Lajnscek szentgotthárdi főkonzult kérdeztük

Mozgalmas év előtt áll a Szlovén Köztársaság. Metka Lajns­cek szentgotthárdi főkonzult kérdeztük: hogyan készül az ország az önállóság 30. évfordulójára és az uniós elnöki megbízatásra?

Tersztyánszky Krisztina

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: VN/Natasa Juhnov

– A 2021-es esztendő Szlovénia számára ünnepi év, hiszen állampolgártársainkkal és a szer­te a világban élő szlovénekkel együtt ünnepeljük az önálló és független Szlovén Köztársaság létrejöttének 30. évfordulóját – mondta a diplomata. – A megemlékezés már tavaly decemberben elkezdődött, amikor annak az ügydöntő népszavazásnak a 30. évfordulóját ünnepeltük, amelynek során a szlovének az önálló és független ország mellett tették le voksukat. A következő jelentős mérföldkő az önállóság kikiáltása volt 1991 júniusában.

A főkonzul asszony beszámolt róla, hogy a szlovén kormány alakított egy, az évforduló megünnepléséért felelős bizottságot, melynek tagjai az ország magas rangú képviselői és az egykori önállósodási folyamat jelentősebb szereplői. A projektbe bevonják az iskolákat is, a szlovén televízió pedig adássorozatot készít a témában. Készült egy tematikus honlap, ahol bárki információkat szerezhet az egykori események és döntések jelentőségéről. Az évforduló alkalmából egy virtuálisan is megtekinthető kiállítás készül, mely a közeli múlt döntő momentumait mutatja be.

A tervek szerint a szlovén államiság napján, június 25-én lesz a központi ünnepség. A 30. évforduló megünneplésébe – amennyiben a vírushelyzet megengedi – bekapcsolódnak a szlovén külképviseletek is.

A szlovén statisztikai hivatal adatai szerint 2020. július 1-jén Szlovénia lakossága 2 100 126 volt, az országhatáron túl pedig nem hivatalos becslések alapján körülbelül félmillióan élnek szlovén gyökerekkel. A kivándoroltak többsége az Egyesült Államokban, Kanadában, Argen­tínában és Ausztráliában él, az uniós tagállamok közül pedig Németországban és Franciaországban. Mind a négy szomszédos országban van őshonos szlovén nemzetiségű közösség.

Létszámában a magyarországi a legkisebb, nemzeti identitásának megőrzése terén mégis rendkívül aktív. A legutóbbi magyarországi népszámláláskor 2800-an vallották magukat szlovén nemzetiségűnek. A rábavidéki szlovén közösség képviselői úgy vélik, ez a szám valójában magasabb, ezért az idei népszámlálás előtt fel kívánják hívni a szlovén közösség tagjainak figyelmét, hogy a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdésnél ne felejtsék el megvallani szlovén gyökereiket.

– Államaink tudatában vannak annak, hogy a kisebbségek szilárd hidat képeznek közöttük, ezért mindkét ország kiemelten támogatja a két nemzeti kisebbséget – hangsúlyozta a diplomata.

Arra a kérdésre, hogy a fiatalok mennyire ismerik a közelmúlt történelmét, Metka Lajns­cek a következőket osztotta meg lapunkkal: – Az általános iskola 7. és 8. osztályában tantárgy az állampolgárok és a szülőföld kultúrája. De ezzel a témával az oktatás teljes időszaka alatt ismerkednek a tanulók, mind az órákon, mind az iskolán kívüli tevékenységek során, különböző ünnepségeken, kiállításokon, pályázatokon, zenei és sport­eseményeken, tanulmányi kirándulásokon. Bármely tantárgyat meg lehet tölteni a hazaszeretetre vonatkozó tartalommal. Erre külön figyelmet fordítunk az idén. A szlovén önállósodási folyamat összes mérföldkövéről – a népszavazásról, az önállóság kikiáltásáról és az önállóságért folytatott háborúról is – készül egy-egy kisfilm és egy virtuális kiállítás, melyek speciálisan a digitális tanórákra jöttek létre.

Az ország előtt álló másik nagy feladat, hogy Szlovénia készül az uniós elnöki meg­bízatásra.

– 2021 második felében Szlo­vénia immár második alkalommal látja el az EU Tanácsának elnökségét – tájékoztat a főkonzul. – Ez biztonsági, technikai, logisztikai és tartalmi szempontból is rendkívül összetett feladat. További kihívást jelent a jelenlegi járványhelyzet.

Szlovénia 2008-ban töltötte be először az EU Tanácsának soros elnökségét, akkor is a Németországgal és Portugáliá­val alkotott trióban. A hat hónapig tartó elnökségnek ezúttal két prioritási területe van: az első téma a Covid-19 járvánnyal szembeni minél hatékonyabb harc, a járvány következményeivel és egy esetleges következő világjárvánnyal szembeni küzdelem átfogó stratégiájának kialakítása. A másik központi téma a kiberbiztonság megerősítése. Szlovénia ezenfelül külön figyelmet fog fordítani az EU bővítésére, valamint az unió stabilitásának és biztonságának megőrzésére.

– Az elnökség ideje alatt lehetőség nyílik az elnöki tisztséget betöltő állam promóciójára is, ezért is szeretnénk, ha a helyzet normalizálódna. A szlovén külképviseletek a fővárosokban találkozókat és tájékoztatókat szerveznek a többi képviselet számára, továbbá konzultációkat tartanak az aktuális uniós témákról, és különféle kulturális eseményekkel is növelik Szlovénia ismertségét – tette hozzá a diplomata.

Kiemelt képünkön: Metka Lajnscek, a Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzulja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában