Ausztriába ingázó vasiakat kérdeztünk a határátlépéssel és a teszteléssel kapcsolatban

Lapunk érdeklődésére elmondták, hogyan zajlik a tesztelés, mennyi időt vesz igénybe, valamint a határon szerzett tapasztalataikról is meséltek.

Szalay Dávid

Fotó: VN-archív

Mint az ismeretes, február 10-től, vagyis már több, mint egy hete a szigorított szabályok szerint járnak munkába az Ausztriába ingázó magyarok. Már csak negatív koronavírus-teszt vagy antigénteszt, regisztrációs nyomtatvány, munkáltatói igazolás és személyi igazolvány felmutatásával léphetik át a határt. Az első nap reggel 5 és 6 óra között nem ment könnyen az átjutás egy órát is kellett várni Kőszegnél, de Bucsunál is állt a sor. Fél 7 magasságában azonban már gördülékeny volt az átjutás. Hétfőn olvasóink óriási káoszról számoltak be minden nagyobb Vas megyei határról. Kőszegen volt, aki közel két órát is várakozott, de Bucsunál és Rábafüzesnél sem volt jobb a helyzet.

Arról is írtunk, hogy hétfőn az osztrák határátlépéssel kapcsolatban tartott rendkívüli egyeztetést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárgyaláson részt vett Vas megye három országgyűlési képviselője is, akik nyilatkoztak lapunknak. Erről részletesen ITT olvashat.

Ausztriába ingázó olvasóinkat is megkérdeztük, hogyan viselik a tesztelést, mennyi időt vesz igénybe, és mit tapasztaltak a határokon.

Határhelyzet, és a tesztelés részletes beszámolója

- Nem túlzás, hétfőn tényleg közel két órát kellett sorban állni a kőszegi határnál – kezdte a Vas Népe érdeklődésére egy bécsi italszállító cég szombathelyi munkatársa. – Kollégámmal reggel hat óra előtt érkeztünk a határhoz, akkor már hatalmas volt a sor, másfél óránkba telt, mire átértünk. Kedden igyekeztük ezt elkerülni, ezért reggel 5 körül értünk Kőszegre, akkor nagyjából negyedóra alatt sikerült átjutni Ausztriába. Szerdán már ismét a szokásos 6 órás időben mentem, akkor talán 10 perc se volt. Azt nem tudom, hogy valamit változtattak-e, de jó lenne elkerülni a hétfőhöz hasonló káoszt – fogalmazott.

A tesztelés folyamatáról is beszélt lapunknak a szombathelyi férfi.

- Azt tudni kell, hogy mindenki csak abban a tartományban mehet tesztelni, ahol a bejelentett munkahelye is van. Tehát, aki Bécsben dolgozik, nem tud Burgenlandban tesztelni. Különböző helyszínek és idősávok vannak megadva, és annak alapján lehet menni. Múlt héten voltam először teszten, akkor sokan, nagyjából száz ember volt előttem, körülbelül negyven percet vártam. Ezen a héten húsz ember volt előttem, és 10-15 perc alatt végeztem is. Először megkérdezik, hogy regisztráltam-e, ha igen akkor csak az E-cardra van szükség, és már mehetek is a tesztre, ha nem, akkor beregisztrálnak ott a helyszínen, ez pár percet vesz igénybe, viszonylag gördülékenyen zajlik. A tesztelés után adnak egy papírt, amin van egy QR-kód és egy azonosító, amit a megadott weboldalon kell beírni, és a rendszer már mutatja is, hogy pozitív, vagy negatív az eredmény. Ki kell nyomtatni, és azt kérik a többi papír mellett. A határon szigorúan nézik, hogy minden nyomtatvány és irat hiánytalanul megvan-e, sőt a kocsiban, ha nem egyedül utazik az ember, akkor kötelező az FFP2-es maszk is. Ennek az elmulasztása jelentős – 90 eurós – büntetéssel jár – részletezte a procedúrát.

Speciális helyzet

Egy ugyancsak Vas megyéből ingázó hölgy olvasónkat is megkértük, hogy számoljon be az eddig szerzett tapasztalatairól.

- Némileg speciális helyzet a miénk, ugyanis minket már nyolc hete folyamatosan tesztelnek, vagyis jóval a kormányrendelet előtt beépült a heti rutinunkba. – fogalmazott az egyik határmenti gyorsétterem alkalmazottja. – Maga a tesztelés sem a szokványos módon, az ingyenes pontok egyikén történik, hanem a főnök minden héten kijelöl egy termint, érkezik egy orvos, aki leteszteli a cég minden alkalmazottját. Az eredményt másnap e-mailben megkapjuk, pecséttel hitelesítve, amit ki kell nyomtatnunk. Ez egyrészről előnyös, hiszen gördülékenyen megy, de azért van hátránya is, mert ha éppen a szabadnapomra jelölik ki a tesztnapot, akkor is ki kell mennem. Mivel egy ideje már délutános műszakban dolgozom, ezért a reggeli határátkelésről nincsenek negatív tapasztalataim, de az egyik kollégám hétfőn két órát várt, mire átjutott. Remélem nem kell átélnem hasonlókat – fogalmazott.

Előzmények

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ujabb-egyeztetes-az-ausztriaban-elrendelt-szigoritott-hataratlepesrol-4670773/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ket-vas-megyei-hataratkelon-is-jartunk-mutatjuk-hogy-vizsgazott-az-uj-hataratlepesi-rendszer-4655842/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában