Szombathelyen is megkezdődött a tömeges oltás a legidősebbek körében

Egymás után érkeztek az oltásra a legidősebbek pénteken a Váci Mihály utcai rendelőbe, mellékhatás senkinél sem jelentkezett.

Budai Dávid

covid-19 ,oltás,Györvári Györgyné, id. Dr Prugberger László, 20210205, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Országszerte elkezdődött a legidősebb korosztály tömeges oltása az oltópontokon és azokban a rendelőkben, ahová megérkezett a Moderna vakcina. A két dr. Prugberger László, apa és fia is megkezdte legidősebb pácienseiknek beadni az oltást a Váci Mihály utcai rendelőben, pénteken. 2950 fős praxisukhoz 59 olyan nagyon idős ember tartozik, aki regisztrált is az oltásra. Közülük választották ki azt a tizenhatot, akik az első körben megkaphatták a vakcinát.

Hat személyt oltópontra irányítottak, jellemzően azokat, akik mozgásukban valamiképp korlátozottak: értük betegszállító ment. A maradék tíz embernek pedig időpontra kellett megérkeznie a rendelőbe. Hogy lehetőleg ne találkozzanak egymással, illetve hogy az egyéb okból érkező betegekre is legyen idő, jó félórás időközöket szabtak meg. A negyedik oltást a 89 éves dr. Szász Pál kapta, aki maga is orvos. Mint elmesélte, egykor aneszteziológusként, sebészként is dolgozott, így pontosan tudja, milyen egy lélegeztetőgép – fel sem merült tehát benne, hogy nem adatja be az oltást: amint lehetett, regisztrált, és tessék, már meg is kapta az első adagot.

Dr. Prugberger László is megkezdte az idősek oltását
Fotó: Unger Tamás

– A második oltásra négy hét múlva, március 5-án kerül majd sor – mondta ifj. dr. Prugberger László, aki nemcsak azt mutatta meg, hogyan szívja fel a fecskendővel a szerdán érkezett vakcinát, de azt is, hogy milyen szigorú adminisztrációt vezetnek az oltottakról.

A 93 éves Győrvári Györgyné a hatodik volt a sorban. Mint elmesélte, egy percig nem gondolkodott azon, hogy esetleg nem kéri az oltást. A járvány őt és a családját is szerencsésen elkerülte eddig, és bízik benne, hogy ez így is marad – főleg most, hogy megszerzi a védettséget.

A protokoll szerint annak, aki megkapta az oltást, fél órát várnia kell, hogy az esetlegesen jelentkező mellékhatásokat meg tudják figyelni, tünetek azonban végül senkinél nem jelentkeztek.

Volt, aki már csütörtökön megkapta a vakcinát, köztük a 83 esztendős, szombathelyi Pum József, őt telefonon értük el. Hasonlóan a többiekhez ő sem tapasztalt mellékhatást, még magát az oltást is csak alig érezte meg. Bízik a tudományban és az orvosokban, ezért amint lehetett, regisztrált az oltásra, arra azonban nem számított, hogy ilyen hamar meg is kapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában