Vajon melyik keresztény felekezet mit tart a nagyböjt negyven napjáról?

A nagyböjt a katolikus lexikon szerint szent idő, Jézus Krisztus negyvennapi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezete, mely hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. Jézus pusztai böjtjéhez igazodva negyven napig tart. Mivel vasárnap a keresztény ember nem böjtölhet, az időszak a hamvazószerda és az első nagyböjti vasárnap közti hétköznapokból, s a következő hat hét hétköznapjaiból áll (4 + 6x6 nap). A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, melynek három szent napja a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. A liturgia színe a lila. A hatályos jog szerint nagyböjtben szigorú böjt van hamvazószerdán és nagypénteken, a péntekek pedig hústilalmi napok.

A nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán használt, a bűnbánatot jelképező hamut a hagyomány szerint az előző évi virágvasárnapi barkák elégetésével (és szitálásával) nyerik.

A pap a szenteltvízzel meghintett hamut kezében tartva így szól: emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel. Az Istentiszteleti Kongregáció jegyzéke szerint az idén, a pandémiára tekintettel ezt a pap csak egyszer mondja el minden hívő jelenlétében, és nem ismétli meg külön minden eléje járuló hamvazkodónak.

A szombathelyi székesegyházban hamvazószerdán dr. Székely János megyés püspök mutatott be szentmisét.

Szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy Krisztus urunk negyven napon át a pusztában készült böjttel és imádsággal a nyilvános működésére. Arra törekedett, hogy egész lelkében átjárja őt az atyával való egység. Készült rá, hogy átadja az örömhírt és később odaadja az életét. Így hív minket is ez a negyven nap, hív Krisztus, hogy egészen betölthesse szívünket, hogy vezessen minket a szelídség útján, megújítson és megtisztítson minket. Nagyböjt arra is hív, hogy vegyük elő a Bibliát, engedjük, hogy Isten igéje vezessen bennünket. Hív az imádságra, mert ahhoz, hogy igazi húsvétunk legyen, ezt az utat a szívünkben kell elkezdeni az imádság csendjében. Hív a bűnbánat szentségére és arra is, hogy adjunk másoknak. Ha az emberiség megtanulna adni, több lenne a Földünkön az öröm, a jóság – mondta a megyés püspök.

A nagyböjti időszak az evangélikus hívek számára is hamvazószerdán kezdődik. Ezen a napon mind több gyülekezetben tartanak istentiszteletet. A hamvazkodás szokása nem terjedt el széles körben, de vannak olyan hívő közösségek, ahol elvégzik azt. A szertartás arra szolgál, hogy emlékezzünk: bízhatok magamban, a saját erőmben, de az életünk felett Isten az úr. Rostáné Piri Magda esperes asszony elmondta, hogy az evangélikus egyházban a böjt elsősorban és mindenek felett azt a célt szolgálja, hogy az ember a tekintetét jobban az Istenre fordítsa. Az egyház kötelező böjtöt nem ír elő, kizárólag nagypénteken.

A mindennapi gyakorlatban azonban kezd elterjedni, hogy az emberek a böjti időszakban azzal gyakorolják az önmegtartóztatást, hogy lemondanak valami olyan tevékenységről, ami túl sok időt és figyelmet vesz el tőlük. Például kevesebbet interneteznek, facebookoznak. Ezáltal szabadítanak fel időt és figyelmet az Istenhez fordulásra. Ugyancsak fontos ebben az időszakban a bűnbánatra való fokozott felhívás.

A református egyház liturgiájában a hamvazkodás nem szerepel, a népi vallásosságban viszont gyökerei vannak a húshagyó keddi fánksütésnek. A gyülekezetek életében a böjti időszak első vasárnapja, az úgynevezett böjtfő vasárnap jelenti a belépést a nagypéntekre és húsvétra figyelő időszakba. Az e napi istentiszteleten van a naptári évben először úrvacsorai közösség. A böjt Jakab Bálint szombathelyi lelkész tájékoztatása szerint nem előírás, de egyre több ember gyakorolja valamilyen formában, választott jelleggel.

Van, aki bizonyos ételekről – húsról, édességről, esetleg az alkoholról – mond le, míg mások egy-egy böjti napot tartanak, pénteken vagy vasárnap. Nagypénteken viszont szigorú a böjt: sokan ilyenkor semmi mást nem esznek, csak savanyú levest, emlékezve a Krisztusnak a keresztfán szenvedésekor felnyújtott ecetre. A lelkipásztor hangsúlyozza, hogy a böjt nem tévesztendő össze semmilyen fogyókúrával vagy tisztítókúrával. A lényege az, hogy az ember megvon, megtagad valamit a testétől, és ezzel feláldoz, hálából odaad valamit Isten dicsőségére.

Kiemelt képünkön: Dr. Székely János megyés püspök a hamvazószerdai szentmisén