Farsang

2021.02.12. 07:00

Zengett az óvoda Vépen

Minden évben különösen várt esemény a farsang a vépi Vadvirág Óvodában. Az idén sem kellett nélkülözniük a mulatságot a gyerekeknek, igaz, a járványhelyzetben a szokásos közös tánc az összenyitható teremben elmaradt.   

Tóth Kata

Fotó: Cseh Gábor

Minden kicsi és nagy izgatottan készülődött, alig várták a jelmezbál napját. Tegnap aztán változatos és ötletes, a mesék, a szuperhősök és a tündérek világát idéző jelmezekbe bújtak a gyerekek, az óvó nénik és a dadusok. Szerencsére csak kevesen hiányoztak betegség miatt. Mind a hat csoport óvodásai beöltöztek, a jelmezek elkészítése sokszor a szülők krea­tivitását tette próbára.

Délelőtt a Csillagvirág csoportba bekopogtatva láttunk muffint, Pók­embert, csontvázat, királylányokat, unikornist és kalózt is. Láthatóan az is a gyerekek kedvére való volt, hogy az óvó nénik is másnak a bőrébe bújtak: Minnie egérként, Piroskaként, bohócruhában, szobrász-, zsiráf- és doktorjelmezben jelentek meg. A tízórai után kezdődött a csoportszobákban a farsangi buli jelmez- és ügyességi versennyel, tombolával és sok zenével, tánccal. Azt már Alpárné Pálma Kinga óvodavezetőtől tudtuk meg, hogy az ebéd után az alvással egy óvodásnak sem volt gondja.

Kiemelt képünkön: Csoportkép a vépi ovi Csillagvirág csoportjából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában