Kutatás

2021.03.27. 07:00

A fiúk többet tudnak a pénz működéséről

Tudatosabbak a felsőoktatásban részt vevő hallgatók, ha pénzről van szó – derül ki az Állami Számvevőszék nemrég közzétett kutatásából.

Tóth Dóra

Fotó: Shutterstock

Elemezték a diákok célrendszerét, a megtakarítási és befektetési kompetenciákat, valamint a termékhasználattal és a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szokásaikat, tudásukat. Az eredmény azt mutatja, hogy a felsőoktatásban tanulóknak rövid, közép- és hosszú távú céljaik is vannak. A legtöbben azonban, lehetőségeik miatt, a rövid távú megtakarításokat részesítik előnyben. A legfontosabb cél általában a félév sikeres teljesítése, a 25 éven felülieknél pedig – a korábbinál jóval magasabb átlagot elérve – az autó- és lakásvásárlás. Jövedelemforrásként pedig a munkabért, a zsebpénzt, illetve az ösztöndíjat tüntetik fel.

A kutatásban 2013-as és friss adatokat vetettek össze. Ebből derült ki, hogy nőtt az aránya azoknak, akik rendszeresen tudtak félretenni, valamint a megtakarítások átlagértéke is emelkedett a korábbiakhoz képest. A nyolc évvel ezelőtti, illetve a tavalyi felmérés alapján azonban a pénzügyi tájékozottság szintje nem változott. Az adatok szerint a fiúk, a pénzügyi, illetve gazdasági ismereteket tanulók, továbbá a huzamosabb időt külföldön töltők vannak birtokában a nagyobb tudásnak.

Az elemzés a valós és vélt tudás közötti különbséget is vizsgálta. A kutatók jelentős különbséget tapasztaltak: a részt vevő hallgatók mintegy fele ítélte meg reálisan a saját pénzügyi tudásának szintjét. A diákok 38 százaléka túlbecsülte, 10 százaléka alábecsülte magát. A korábbi vizsgálathoz képest a hallgatók nagyobb mértékben értékelték túl gazdasági ismereteiket – ez azért veszélyes, mert nem eléggé megalapozott pénzügyi döntésekhez vezethet. A diákok körülbelül 80 százalékban kockázatkerülők, mindkét vizsgálat szerint. A hallgatók eltántorodhatnak attól, hogy vállalkozóvá váljanak, vagy olyan tranzakciókba kezdjenek, amelyek növelnék jólétüket. Az elemzés kitér arra: fontos, hogy a köz- és felsőoktatásban tudományos kutatások eredményeire épüljön a tananyag. A középiskolában pénzügyi képzésben részesült és nem részesült diákok tudásszintje között ugyanis nem volt mérhető eltérés.

Kiemelt képünkön: Törekszenek a kockázatmentes megtakarításra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában