Budapesti kórházba vitték a táplánszentkereszti covidos kisfiút

Egy napig a Heim Pál Gyermekkórházban ápolták azt a kisfiút, aki a helyi óvodában lett rosszul még február végén. Kiderült, hogy Covid-fertőzött, az eset után az önkormányzat az összes óvónőt tesztelésre küldte.

Tersztyánszky Krisztina

20210312 óvoda épülete. Táplánszentkereszt, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A hároméves kisgyermek édesanyja, Velladics Zoltánné arról számolt be, hogy a kisfiú januárban már átesett egy több hétig tartó, hányással, hasmenéssel járó vírusfertőzésen. Utána a gyermek három hétig járt az óvodába, majd egy hétfői napon a pocakját fájlalta és étvágytalan volt. Kora este a láza is felment, de aztán jól aludt és másnap jókedvűen ébredt. Így az édesanya elment dolgozni, és a nagymama maradt otthon a kisfiúval. Hamarosan azonban hívni kellett az anyukát, mert a kisfiú láza 39 fok fölé szökött, összefüggéstelenül beszélt és olyan gyenge volt, mint egy rongybaba. A háziorvos telefonon különféle lázcsillapító módszereket, köztük hűtőfürdőt is javasolt, amelyekkel lassan enyhült is a gyerek láza, de a levegővétele is pihegő volt, így a kétségbeesett édesanya a mentőket hívta, akik fél órán belül ki is érkeztek. Elvégezték a Covid-­tesztet, ami pozitív lett. Rövid konzultáció után úgy döntöttek, hogy Budapestre, a Heim Pál Gyermekkórházba szállítják a kisfiút, mivel Szombathelyen nincs Covid-fertőzött gyermekek fogadására alkalmas osztály.– Szerencsére én is mehettem a fiammal – meséli az édesanya. – Tíz percem volt, hogy összepakoljak, és már indultunk is. A kórházban a fiammal egy szobában alhattam, innen nem is mentünk ki, nem tudom, voltak-e ott más fertőzöttek.

A kis beteg láza aznap este még felszökött, a lázcsillapító és az infúzió mellett azonban másnapra jobban lett. Mivel a vizsgálati eredményei jók lettek, haza is engedték. A következő napokban az összes családtag pozitív tesztet produkált, szerencsére csak enyhébb tüneteik voltak. Az érintett óvodai csoportba járó gyerekek és az ott dolgozók a rosszullét utáni napon már önkéntes karanténba vonultak, és a többi csoportba is kevesebb szülő hozta el a gyermekét – tudtuk meg Kónyáné Tornai Ágnes óvodavezető-helyettestől. Az önkormányzat a saját költségén azonnal tesztelésre küldte az óvodában dolgozó valamennyi felnőttet. Csak három óvodapedagógus és két dajka „maradt talpon”, olyanok, akik akkor nem dolgoztak vagy már korábban átestek a betegségen.

A dolgozók különböző súlyosságú tünetekkel estek ágynak. Egy közülük kórházba is került a fertőzés miatt, de most már szerencsére ő is jobban van. Mire a fertőzéslavinát hozó hét végére értek, az Oktatási Hivatal határozata is megjött: egy hétre teljesen be kell zárni az

óvodát.

Perl János polgármester elmondta, hogy a táplánszentkereszti önkormányzat köszönő telefont kapott az NNK-tól, amiért gyors és határozott fellépésével megelőzte a tömeges fertőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában