közlekedés

2021.03.12. 10:42

Ismét napirendre vehetik a Felsőőr-Szombathely közötti vasút fejlesztését

Dél-burgenlandi civilek, politikusok és vállalkozók közös nyílt levélben aggódnak amiatt, hogy a burgenlandi tartományi vezetőség kilátásba helyezte Nagyszentmihály/Großpetersdorf és az országhatár közötti sínek felszedését, és a töltésen kerékpárút létesítését.

vaol.hu

Forrás: volksgruppen.orf.at

A volksgruppen.orf.at magyar oldalának információi szerint a vonal eredetileg Szombathelyről Felsőőrre, onnan Pinkafőre/Pinkafeld vezetett, majd a stájerországi Friedbergnél csatlakozott a Bécs-Grác vasútvonalhoz. A Pinka-völgyi vasúton egészen a vasfüggöny leereszkedéséig személy- és teherforgalom is folyt. A magyarországi szakaszt a ’60-as években szedték fel, az ausztriai szakaszon – ahol még megvan a pálya – a ’80-as évektől, fokozatosan szűnt meg a személyforgalom.

2013-ban kormányközi megállapodás született Ausztria és Magyarország közt a határon átnyúló közlekedés közös fejlesztéséről, 2015-ben pedig a Grenzbahn nevű Interreg projekt keretében, EU-támogatással hatástanulmány is készült, amely kimutatta, hogy a Felsőőr-Szombathely szakasz újjáépítése gazdasági és társadalmi előnyöket egyaránt tartogat. A térségben, közúton ingázók száma az elmúlt 6 év alatt jelentősen megnőtt, a vasút munkahelyteremtő, gazdaságösztönző értéke pedig nem csökkent, vélik a projekt támogatói.

„Most vagy soha“

Azóta több alkalommal napirendre került a téma, de forráshiány miatt eddig elmaradt a kivitelezés – egyedül Felsőőr és Vasvörösvár/Rotenturm an der Pinka térségében újult meg a pálya, amely a közeli fűrészüzemet szolgálja ki. A nyílt levél aláírói most amiatt aggódnak, hogy ha a tartományi tervek nyomán Nagyszentmihálytól a határig felszedik a síneket, azzal végleg megszűnik a vasútfejlesztés lehetősége.

A Pro Bahn Südburgenland kezdeményezés mostani ötletgazdái – Stefan Marth, a felsőőri önkormányzat gazdasági bizottságának néppárti elnöke és Stefan Rath, felsőőri néppárti képviselő – szerint jelenleg még előteremthető a 2015-ös koncepcióban kiszámított, körülbelül 119 millió euró a részleges újjáépítésre és felújításra, a teljes vonal újbóli felépítése viszont már finanszírozhatatlan terhet jelentene.

Cseri Tivadar, a Pro Bahn kezdeményezés Vas megyei szóvivője a határon átnyúló vasútfejlesztés várható előnyeiről elmondta, a 21. században talán nem az lenne a megfelelő lépés, hogy a síneket lebontják, ezeket éppen hogy ki kellene építeni. Ez egy nagyon fontos gazdasági kulcsszerepet vállalhat a jövőben itt a térségben nemcsak Szombathely, hanem Dél-Burgenland és Stájerország számára is, hiszen az egész régiót összekötné és ez nagyon hiányzik. A kormányközi projekt eddigi eredményeként megállapították, hogy 2030-ig a beruházás 2000 munkahelyet hozna létre a környéken, naponta 2900 ember közlekedne ezen a vasútvonalon.

A nyílt levélben a korábban elfogadott térségi közlekedési koncepció alkalmazását kérik a tartományi kormánytól, rámutatva a vasút hordozta gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi hatásaira. Az aláírók azt javasolják, hogy a kerékpáros és vasúti infrastruktúrát egymást támogatva fejlessze a tartomány.

Dorner: minden lehetőséget kimerítettünk

A megkeresésre reagált Heinrich Dorner, Burgenland tartomány közlekedési tanácsnoka. A szociáldemokrata politikus újságírói kérdésre közölte: számításaik szerint a 2015-ös becslés majdnem háromszorosába, legalább 350 millió euróba kerülne ma a vasúti közlekedés felélesztése Felsőőr és Szombathely között, és évi további 5 millió eurót emésztenének fel a pályafenntartás költségei.

A tanácsnok szerint az elmúlt években több alkalommal tárgyaltak Brüsszellel a vasútfejlesztés témájában, és eddig nem sikerült megfelelő forrást találni a projektre, a megvalósítás így nem tűnik reális elképzelésnek.

Ismét kormányközi megegyezés szükséges

A Pro Bahn kezdeményezés tagjai abban bíznak, hogy sikerül ráirányítani a döntéshozók figyelmét a kérdésre. Ennek érdekében pedig nemcsak Burgenland tartományt keresték meg. Bana Tibor magyarországi független országgyűlési képviselő nemrégiben írásbeli kérdést intézett a témában Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterhez, a 2013-as államközi megállapodás egyik aláírójához. A miniszter válasza még márciusban várható.

A kezdeményezés ötletgazdái addig is igyekeznek további szövetségeseket találni a határ mindkét oldalán. Hamarosan kétnyelvű online petíció indul, hogy bemutassa a projekt társadalmi támogatottságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában