Frissen Vasból

2021.03.30. 14:28

Lopott rendszámmal közlekedtek Sárvár környékén, kétszer is elcsípte őket a rendőr

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság tanácsülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

vaol.hu

Csörnyeföld, 2020. március 17. Rendõrök román rendszámú autó utasait ellenõrzik a magyar-szlovén határ közelében, az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenõhelyénél 2020. március 17-én. A koronavírus-járvány miatt ettõl a naptól csak magyar állampolgárok léphetnek be Magyarország területére, de a teherszállítást nem korlátozzák. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A Sárvári Járásbíróság 2020. november 11-én kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat 75 nap elzárásra ítélte – adta hírül a Szombathelyi Törvényszék.

A tényállás szerint a vádlott és két terhelt-társa 2018 júniusában Tapolcáról Sárvár irányába tartott azzal a 2018 márciusában, Ausztriában megvásárolt személygépkocsival, amely Magyarországon nem került forgalomba, és így magyar forgalmi rendszámmal nem rendelkezett. A gépjárművet egyik terhelt-társa vezette. Elindulás előtt Tapolcán a vádlott – terhelt-társa egyetértésével és jelenlétében – a személygépkocsira – amelyről a vádlott és vádlott-társa is tudta, hogy nincs magyar rendszáma – felszerelte az ismeretlen körülmények között a vádlotthoz került magyar forgalmi rendszámokat, amelyeket azonban egy másik, a forgalomból 2016. február 25-én kivont személygépkocsira adtak ki. Ezzel a vádlott a forgalomba nem helyezett személygépkocsi egyedi azonosító jelét meghamisította. A vádlottat és terhelt-társait útközben Rábapaty térségében a rendőrjárőr igazoltatás alá vonta, így a hamisításra fény derült.

Ezt követően Sárváron, a Rákóczi utcában ismét ellenőrzés alá vonta a rendőrjárőr ugyanezt az Ausztriában vásárolt személygépkocsit, amelyet ezúttal a vádlott vezetett, és abban utasként tartózkodtak terhelt-társai. Ekkor a gépkocsira egy osztrák forgalmi rendszám volt felszerelve, amely ismeretlen körülmények között került vádlotthoz és terhelt-társaihoz, és azt a gépkocsira ismeretlen személy szerelte fel. A vádlott azonban tudomással bírt arról, hogy ezek a forgalmi rendszámok nem az általa vezetett személygépkocsihoz tartoznak, de ennek ellenére a fenti járművel így rendelkezett, azzal közlekedett, és vett részt azzal a közúti forgalomban.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság végzésének indokolása szerint a kettő rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettét röviddel korábbi szabadságvesztés büntetéséből szabadulását követően, feltételes szabadság hatálya alatt elkövető, többszörös visszaesőnek minősülő, a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottal szemben kiszabott, a törvényi maximumhoz közelítve megállapított tartamú elzárás büntetés méltányos büntetés, ezért annak enyhítésére a speciális prevencióra figyelemmel lehetőség nem volt.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában