A legnagyobb 25 méteres

2021.03.05. 12:48

Veszélyes víznyelők jelentek meg a pusztító közép-horvátországi földrengés után

A pusztító közép-horvátországi földrengés után veszélyes víznyelők jelentek meg a területen, a legnagyobb ilyen nyílás átmérője 25 méter, és csaknem száz van belőlük – közölte a helyi sajtó pénteken.

MTI

Töredezett úttest a horvátországi Sziszekben 2020. december 30-án, egy nappal azután, hogy 6,3-as erõsségû földrengés rázta meg az ország középsõ részét. A földrengés következtében több épület is összedõlt, heten meghaltak és többen megsérültek

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Antonio Bat

A tudósok folyamatosan vizsgálják a ritkán látott jelenségeket, a lakosok pedig meg vannak rémülve, mert több közülük a házak közvetlen közelében jelent meg.

A Petrinjától nem messze lévő Mecencan településen az embereknek nem a földrengések miatt kellett elhagyniuk otthonaikat, hanem az utána megjelent lyukak miatt, amelyek folyamatosan tágulnak és újabbak is keletkeznek.

Josip Terzic geológus, a Horvát Földtani Intézet munkatársa a Novi List című regionális napilapnak egyebek között elmondta: ilyen nyílások korábban is jöttek létre, csak sokkal kisebb intenzitással, és az emberek a termőföldek szántásánál betemették őket.

A földrengések természetes kiváltó tényezői voltak annak, hogy most ilyen erősséggel jelentek meg a víznyelők, amelyek képződésére egyébként évekre, évtizedekre lett volna szükség – hangsúlyozta.

Ennek oka, hogy a terület talajvízzel telített mészkőből álló karsztvidéken található, melynek felszíne alatt sok az oldásos üreg és repedés, amelyek most az erős szeizmikus aktivitás miatt beomlanak.

Hozzátette: a tudósok különféle feltárási módszerekkel tervezik a morfológiai viszonyok és egyéb jellemzők meghatározását. Eddig 54 víznyelőt vizsgáltak meg és még 33 vár további ellenőrzésre.

December 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A térségben több mint 35 ezer épület sérült meg, a károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában