segítik a termelőket

2021.04.19. 07:00

Boltot alakítottak ki a Szlovén Mintagazdaságban

Új szolgáltatással gazdagodik a Szlovén Mintagazdaság. Egy, a határon átnyúló, az etikus turizmusra épülő projekt támogatásával helyitermékboltot alakítottak ki az épületben.

Tersztyánszky Krisztina

20210416 a szlovén mintagazdaság mintaboltja, Hanzsek Viktória, Felsőszölnök, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A szlovén kormány támogatásával 2015-ben létrehozott mintagazdaság a helyi lakosság életkörülményeinek, esélyeinek a javítását szolgálja. Így a terveknek már kezdettől része volt a kisbolt létesítése, amire egy helyiséget fenn is tartottak. A berendezések, hűtő beszerzésére most adódott lehetőség.

Hanzsek Viktória projektmenedzser elmondta: a kezdeményezéssel azt szeretnék tudatosítani a falu lakóiban, hogy érdemes itt élni, megéri termelni, hiszen azzal többletbevételhez lehet jutni. Szinte minden háznál készül saját használatra a megtermelt gyümölcsökből valamilyen lekvár, szörp, olaj vagy ecet, a felesleg eladására azonban eddig nem volt lehetőségük az embereknek. – A program során igyekeztünk meggyőzni a helyi termelőket, hogy regisztráljanak kistermelőként, mivel ez a feltétele a feldolgozott áruk hivatalos értékesítésének – magyarázza Viktória.

Hanzsek Viktória: Azt szeretnénk tudatosítani a falu lakóiban, hogy megéri termelni
Fotó: Szendi Péter

– Még a járvány előtt három műhelyfoglalkozást tartottunk számukra, ahol a Nébih képviselője, könyvelő és falugazdász segített nekik a szükséges tennivalókban. Öt helyi lakos regisztrált, tíz termékkel. Az üzlet polcait már feltöltöttük lekvárokkal, almaecettel, almalével, tökmagolajjal, paprikakrémmel. Szeretnénk, ha a termékkínálat bővülne, sajtokra is számítunk. Nyitottak vagyunk arra is, hogy valamelyik szomszéd településről csatlakozzanak a közösségünkhöz. A kisbolt egyelőre bemutató, közvetítő szerepet tölt be, vásárolni csak a termelőktől lehet. Legkésőbb nyárra megszerzik a hivatalos papírokat, és a bolt hivatalosan üzemelhet. A mintagazdaságnak, illetve az azt üzemeltető Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft.-nek azonban akkor sem lesz haszna a forgalmon.

– Ha csak egy-két embernek sikerül, a többiek is látni fogják, hogy megéri a megtermelt felesleget piacra vinni, vagy akár többet termelni, és ezzel jövedelem-kiegészítéshez jutni. De a településünkre érkező vendégek számára is szeretnénk a csendes pihenésen, finom nemzetiségi konyhán túl további hozzáadott értéket is kínálni a helyben előállított élelmiszerek kóstolási és vásárlási lehetőségével. A nálunk ebben sokkal előbbre járó Őrség a minta számunkra. A gyönyörű táj és a nyugalom nálunk is adott. Arra törekszünk, hogy ebből a meglévő vonzerőből a helyben lakó emberek is profitáljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában