roham nélkül

2021.04.01. 07:00

Húsvétvárás a piacon: A forgalom jobb, mint tavaly, de rosszabb, mint előtte

A tavalyi húsvéti bevételekhez képest az idén jobban állnak a piaci árusok, mégis érezhetően rosszabb helyzetben vannak, mint néhány éve. A szombathelyi piacon is elmaradt a húsvét előtti nagy roham.

Polgár Patrícia

Egy élelmiszerlánc kommunikációs vezetője az M1 Híradójának azt mondta, a szezon­termékekből idén csaknem 25 százalékkal kevesebbet rendeltek. Akárcsak a legtöbb ágazat, úgy az édességipar is megsínylette a koronavírus-járványt. Intődi Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára azt mondta, a tavalyi volt az eddigi legrosszabb húsvétjuk, idén valamivel bizakodóbbak – hallhattuk a Híradóban.

A szakemberhez hasonlóan nyilatkozott a szombathelyi vásárcsarnok egyik árusa is. Mint azt elmondta, bár a tavalyi évhez képest idén jobb forgalmat tudhat magáénak, ez csupán töredéke az elmúlt évek húsvét előtti bevételeinek. A kereskedő, aki húsvéti édességeket és dekorációkat árul a piacon, úgy látja, a koronavírus-járvány a fő oka a visszaesésnek. Vásárlói javarészt az idősebb korosztályból kerülnek ki, akik alaposan megfontolják, hogy mit is vesznek meg. Hozzáteszi, a csokoládé tekintetében egyre inkább a minőségi árut keresik, inkább vesznek kevesebb színvonalasabb terméket, mint több olcsóbbat.

Vásárlója, Horváth Lajos Tiborné dekorációkat és csokoládékat válogatott szerdán délelőtt a standján. Elárulta, öt unokájának a nagyobb ajándékokat már beszerezte, nem hagyta utolsó pillanatra a bevásárlást. Bár még nem biztos, hogy a család meglátogatja őt és férjét az ünnepek alatt. Féltik a nagyszülőket. – Én ettől függetlenül készülök, várom őket, és ha jönnek, a kertes házunk udvarán fogom nekik szétszórni a húsvéti édességeket – mondta.

A piacon leginkább a foszlós kalács fogyott. Ennek fél kilója 500 forintba kerül, a kisebb, negyedkilós kiszerelés 280 forint. Egy, a kasszától éppen távozó idősebb hölgy elmondta: egyedül él, de minden évben vesz magának egy fél húsvéti kalácsot, így tett az idén is. Megvan a kedvenc kereskedője, évek óta kitart mellette, ugyanis nála kapja meg legolcsóbban a legjobb minőségű terméket.

Pungor Attila azzal a megbízással érkezett a piacra, hogy az egész család számára beszerezze a húsvéti kalácsot, ezért hármat is vásárolt. Bár népes a família, idén csak szűk körben, maximum hárman-négyen ülnek össze ünnepelni.

Varga Árpád már túl van a húsvéti vásárláson, szerdán tojást vásárolt csak a vásárcsarnokban. A festeni valót feleségével már korábban megvették, sőt, meg is festették – a tegnapi vásárlás a tartalékok feltöltésére szolgált. Annak ellenére, hogy megkapták a védőoltást, úgy döntöttek, biztosra mennek és idén nem töltik együtt két gyermekükkel és hét unokájukkal az ünnepet.

Kiemelt képünkön: Varga Árpád tegnap már csak a tartalékok feltöltéséért indult el a piacra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában