Frissen Vasból

2021.04.07. 14:00

In memoriam Pete György (1944-2021)

Egy legenda távozott, szinte észrevétlenül – Alexa Károly írása.

Alexa Károly

Fotós: Facebook/Berzsenyi Dániel Könyvtár

Hosszú és gazdag, tevékeny és eredményes évtizedek után tűnt ki a mindennapokból, már csaknem negyedszázada. És most véglegesen – Szombathelyről és Vas megyéből és a magyar irodalomból, amelyet neki is köszönhetően nem vagyunk hajlandóak határoktól és generációktól és kánonoktól felszabdaltnak tekinteni.

A rendszerváltoztató és az azt megelőző, majd közvetlenül követő évtized jelképes alakja volt Pete György, aki úgy lehetett Vas megye kulturális életének jellegadó szereplője, hogy országos hírt és tekintélyt sugárzott. Száraz adat, ha csak leírjuk: 1977 és 1999 között volt az Életünk főszerkesztője.

Pályatársai, zömükben irodalmár „ügyfelei” – mind fogyatkozóbban – nagyon pontosan tudják, hogy ez volt az a bő két évtized, amikor Szombathelyen egy regionális periodikából országos jelentőségű irodalmi és közéleti folyóirat jött létre, amelynek legtöbb száma várva várt esemény volt, amire figyelt Szeged és Debrecen, Pécs és Miskolc, és számon tartották a főváros irodalmi központjai is.

Sok éve már csak mesemondások és jóízű anekdoták emlékeznek azokra az időkre, amikor az Életünk határozottan kihasította a maga terepét és jussát a jelenkori magyar irodalomból. Ami azt is jelentette, hogy a nemzeti önazonosság és a minőség igénye tűrhetetlennek nyilvánította – hol nyíltabban, hol visszafogottabb módon és formákban, az akkor is itt fennálló rendszert. Pete pontosan felmérte a lehetőségeit és kiküzdötte azok érvényesülését.

Ma már felfoghatatlan szervező munkával, hol dörmögve, hol társasági rituálékhoz folyamodva, hol szikár kiállással, hol kompromisszumok mézes szavaival.

Pete György a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Fotó: Facebook/Berzsenyi Dániel Könyvtár

Előttünk a magas, kissé görnyedt termet, a hosszú bajusz, a látszat-tétovaság, de mindig érződött gesztusaiban, szavaiban a szigorú célratörés és – ha kellett – a harcra készség. A klasszikus régi szerkesztő volt ő, aki az örök aktatáskával kezében gyalogol és vonatozik, levelet ír, telefonon hajszol, tölt a poharadba és várja a nyomdában a nedves korrektúrát.

Pete György nélkül sokkal nehezebben találtak volna helyet maguknak Magyarországon az emigrációba kényszerült írók – mennyi-mennyi küszködés árán és minő politikai ellenszélben… -, a Pete-féle Életünk nélkül aligha találhattak volna otthonra az – akkori – új írógeneráció jelesei.

És ne feledjük: Pete akkor is kockáztatni tudott és akart, amikor élére állt lapszerkesztőként, majd könyvkiadóként a Hamvas Bélát felfedező szellemi törekvéseknek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Pete György szervező tevékenysége nélkülözhetetlen volt abban, hogy a magyar irodalom és közéleti szellemiség kitöltse azt az űrt a magyar irodalmi nyilvánosságban, amit egy lap megszűntetésével és egy új folyóirat megteremtésével jelezhetünk: 1983 – Mozgó Világ és 1988 – Hitel.

Remélem, hogy mi, pálya- és szerkesztőtársai, szerzői és szerepét-életművét méltányoló tisztelői meg fogjuk találni az alkalmakat emlékének ápolására és megőrzésére.

Előttem van utolsó találkozásunk képe, ami Pete Gyuri (hadd mondjam így, ahogy négy évtizede mindig is hívtuk, szemből is, meg amikor róla beszéltünk) egyben utolsó nyilvános fellépése is volt. 2016. szeptember 29-én mutattuk be itt, a Berzsenyi Könyvtárban azt a hatalmas kötetet, amit ő alighanem szellemi végrendelete gyanánt hozott létre: Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum című elképesztő művét. Ahogy ő megmentette ezt a könyvet a szétszóratástól, úgy legyen a mi kötelességünk, hogy az ő életét és művét ne hagyjuk elperelni a közönyös időtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában