temetés

2021.04.21. 14:00

Januárban és márciusban több mint hatszáz elhunytat hamvasztottak Magyarszecsődön

Mennyivel emelkedett a halottak száma? Kell-e várni a temetésekre? – erről érdeklődtünk a vasi vállalkozóknál, illetve a magyarszecsődi krematóriumban.

Merklin Tímea

20210414 Magyarszecsőd Magyarszecsődi halotthamvasztó Képen: Szakály Róbert, Szakály Rebeka Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A Vas Megyei Temetkezési Kft. igazgatója, Kiskós Ferenc elmondta: normál üzemi rendben folytatódnak a temetések azzal együtt, hogy ez ciklikus folyamat, olykor több van, olykor kevesebb. Idén januárban 39 koporsós, 130 urnás, februárban 21 koporsós, 98 urnás, márciusban 29 koporsós, 118 urnás temetés volt. Húsvétkor a négynapos ünnep után többletmunka jelentkezett, de hamar rendeződött. Torlódás akkor van, ha a hozzátartozó nem jelentkezik, és nem nyilatkozik arról, hogy milyen temetkezési formát választ.

A Covid-járvány miatt olyan problémák is vannak, hogy esetenként a hozzátartozók is betegek, kérik, hogy az elhunytat hamvasszák, és halasszuk el a búcsúszertartást későbbre, amikor a család ki tud menni a temetőbe. Bővült a kórház hűtőkapacitása: a temetőben most már nem egy, hanem két hűtőkonténer van, jelenleg 16 plusz 13 férőhellyel, megnövekedtek a vállalat feladatai.

– Nagyobb a dolgozóink leterheltsége, miközben a koronavírus minket sem került el, átszervezésekre is szükség volt. Kevesen gondolnak bele, de nemcsak az élőkért kell harcolni, hanem a méltó halottkezelésért, búcsúztatásért is – mondta Kiskós Ferenc.

– A munkatársaink nyolcvan százaléka kérte az oltást, és az elsőt már mindenki meg is kapta.

Mivel jelentősen megnőtt az urnás temetések száma, megkérdeztük a magyarszecsődi hamvasztóüzemet is. Ez a krematórium a nyugat-dunántúli térségben egyedülálló, legközelebb Győrben és Pécsen van – tudtuk meg a hamvasztással foglalkozó cég igazgatójától, Tóth Zoltántól.

– A Covid idején megnőtt a hamvasztások száma, ezen belül vannak olyan időszakok, amikor különösen megemelkedett, ilyen volt például tavaly november-decemberben is. A kiugró számokat egy következő hónap esetleg kompenzálja, átlagosan naponta 48-50 halottat hamvasztunk – tette hozzá.

Amint az igazgató elmondta, a legnagyobb probléma nem a hamvasztások számával volt, hanem azzal, hogy jelentősen megnőtt a pluszmunka, mert a járvány alatt szigorúbb a protokoll, mint szokásosan. A kollégák rengeteget dolgoznak, embert próbáló időszak ez számukra is. Duplán fertőtlenítenek, több a dokumentáció, egyedi a szállítás, az elhunytkiadás megnövekedett a kórházakban, kritikussá vált a halottak hűtése.

– Ha van egy három-négy napos ünnep, felgyűlik a halottak száma, nem tehetjük meg, hogy leállunk. Ezért fordultunk a Vas Megyei Védelmi Bizottsághoz, amikor az áramszolgáltató a karbantartási munkálataik elvégzéséhez kérte, hogy tartsunk egy nap munkaszünetet. A védelmi bizottság közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy biztosra menjünk, hogy lehetővé tegyék a hamvasztások folyamatosságát. Sem hűtési, sem kegyeleti okokból nem tehetjük meg, hogy négynapos ünnep után egy hétköznapon felfüggesztjük a tevékenységet.

A technológia is azt igényli, hogy a kemence folyamatosan menjen, ne legyen egynapos áramszünet – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: a magyarszecsődi krematórium meghatározó Vas megyében, Zala és Veszprém megyében, sőt Sopronból is hoznak ide elhunytakat. Szakály Róbert, a magyarszecsődi hamvasztóüzem vezetője az elmúlt hónapokra nézve pontos adatokkal szolgált: januárban 631, februárban 464, márciusban 648, áprilisban eddig 360 elhunytat hamvasztottak.

Megkérdeztünk egy vasi kisvállalkozót is. A hosszúperesztegi Nagy Vilmos, aki három megye (Zala, Veszprém, Vas határán) hatvan falujában dolgozik, azt mondta: nincs több munkájuk a Covid alatt, senkinek sem kell várni, átlag 17-18 temetés van havonta. Több most az urnás, de úgy látja, ez nem a járvánnyal függ össze, hanem a családi szokásokkal.

Kiemelt képünkön: Szakály Róbert, a magyarszecsődi hamvasztóüzem vezetője pontos adatokkal szolgált

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában