áldozatsegítés

2021.04.13. 11:30

Még a pandémia sem akadályozta tevékenységében a Szombathelyi Áldozatsegítő Központot

Három éve március 26-án nyílt meg a Dunántúl első áldozatsegítő központja a Thököly utca 14. szám alatt. Kámán-Németh Martina koordinátor foglalta össze eredményeiket.

Tóth Kata

20210326, Kámán-Németh Martina Áldozatsegítő központ vezetője, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

– A hivatalos megnyitó után 2018 áprilisában nyitotta ki kapuit a központ célközönsége, a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai előtt. Évről évre egyre többen szereztek tudomást ingyenes szolgáltatásainkról. A pandémiás időszakban kevesebben jelentkeztek személyesen, inkább azt kérték, hogy telefonon lépjünk velük kapcsolatba, vagy ők hívtak bennünket, de e-mailes megkeresések is érkeztek – mondja elöljáróban.

– A bűncselekmények közül a vagyon elleniek dominálnak – ebben nem változott a helyzet az évek alatt –, viszont a gyermek érdekét sértő és család elleni bűncselekmények száma, amelybe a hozzátartozók közötti erőszak is beletartozik, évről évre nőtt, és éppen 2020-ban volt a legmagasabb: 41 ügyben igyekeztünk segíteni.

Előtérbe kerültek még az élet, testi épség, egészség elleni bűncselekmények. 2019-ben a közlekedési bűncselekmények áldozatainak száma szaporodott meg. A szexuális bűncselekmények áldozatai is benne vannak az ötös „rangsorban”, ezenkívül az emberi méltóságot sértő bűncselekményekben (zaklatás, rágalmazás) érintettek.

Kámán-Németh Martina: Több nő érintett, de nem csak nők az áldozatok
Fotó: Cseh Gábor

– Korosztály és nem tekintetében: összesen mintegy százzal több nő fordult hozzánk segítségért, mint férfi. Legtöbben a 36–45 évesek, utánuk a 46–55 évesek, végül a 25–36 éves korosztály tagjai, akiktől nem sokkal maradtak el a 65 év felettiek. Ha valaki nem bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatává vált, akkor is joga van kérdezni, az ügyét elénk tárni, hogy tájékoztatást, hatásköri és illetékességi útmutatást kaphasson problémája megoldásához.

Az áldozatokat személyre szabottan tájékoztatjuk, érzelmi segítségnyújtást adunk szükség szerint pszichológus bevonásával, jogi tanácsot, gyakorlati segítséget kaphatnak az ügyek intézésében, és ha a helyzet úgy kívánja, a probléma komplex megoldása érdekében felvesszük a kapcsolatot a társszervezetekkel. Több mint 2500 szolgáltatást nyújtottunk a három év alatt. Nagyon jó kapcsolatunk van a karitásszal, a Zonta Clubbal, az Alpokalja Nagycsaládos Egyesülettel. A Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportja stratégiai partnerünk: nemegyszer segítettek krízishelyzetben lévők élethelyzetének gyors megoldásában.

Ugyanígy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya és a Vas Megyei Kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztálya. A kormányhivatal hetente hétfőnként 8-tól 15 óráig áldozatsegítő ügyintézőt biztosít, aki a hatósági ügyeket intézi a Thököly utca 14.-ben. A rendőrség és a kormányhivatal képviselőjével havonta online konzultáción beszéljük meg a közös ügyeket, így élő, gyakorlati visszacsatolásra van lehetőség.

Három évre visszanézve a koordinátor eseteket is említ: igénybe vette már szolgáltatásaikat olyan áldozat, akinek emberölés áldozatává vált a gyermeke, a hozzátartozó itt maradt a traumával, amit fel kell dolgoznia, és neki jutott az a feladat is, hogy segítsen a trauma feldolgozásában unokájának. Érzelmi segítséget tudtak nyújtani olyanoknak, akik szexuális erőszak áldozatává váltak kiskorukban: zaklatták, megerőszakolták őket. A hozzátartozók közötti erőszakban nők jelentkeztek, de nem csak nők az áldozatok. Férfiak főleg vagyon elleni, testi sértés bűncselekményekben kértek segítséget, de unokázós csalás, szexuális kizsákmányolás áldozatává is válhatnak. Előfordult, hogy szenvedélybeteg férfi áldozat is került a látókörükbe – függőségében gyanítható, hogy az elkövető rábírta, hogy a tulajdonában levő ingatlant írassák át másra. Kiszolgáltatott lett anyagilag, lakhely tekintetében is.

A Szombathelyi Áldozatsegítő Központnak a kezdetektől Kámán-Németh Martina a koordinátora, aki március 15. alkalmából miniszteri dicséretben részesült. Nem egyéni érdemének tartja az elismerést: közösségi összefogás van mögötte, és annak szól, hogy egy olyan megyében, ahol alacsony a bűncselekmények száma, minden szálat megmozgatnak az együttműködő szervezetekkel, hogy a bűncselekmények áldozataihoz eljuttassák az ingyenes áldozatsegítő támogatásokról szóló információt, hogy az áldozatok megkaphassák, ami nekik jár. Szívből jövő lelkesedéssel és alázattal teszik a dolgukat, munkájuk csapatmunka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában