Frissen Vasból

2021.04.05. 11:30

Mi történik, ha nincs bekapcsolva a webkamera? – Egyetemistákat kérdeztünk

Az egyetemistáknak három féléve kell online oktatásban részt venniük, a mostani az első olyan szemeszter, ami teljes egészében a laptopok, számítógépek előtt zajlik. Kevés interakció, annál több leterheltség. Sokszor egész nap az íróasztalnál kellene ülniük és hallgatniuk különböző oktatók előadásait. Egyetemistákat kérdeztünk, hogy ők mit csinálnak az online órák közben, amikor nem kötelező bekapcsolni a webkamerájukat.

vaol.hu

Forrás: Shutterstock

Ákos rendszeresen edz az olyan online órák alatt, ahol nem kötelező bekapcsolni a kamerát, régebben zenét hallgatott, most a tanárok duruzsolnak a fülébe. Jó módszernek tartja, mert az előadások után már nem visz el időt az edzés, tud a beadandóival foglalkozni. Fejben sem fárad el annyira, hiszen nem nézi folyamatosan a monitort. Mint Ákos mondja, úgy érzi az online órák közben egyszerre pallérozza az elméjét és a testét, természetesen nem olyan, mintha be kellene járni, de így is a maximumot próbálja kihozni belőle.

Fanni a harmadik távoktatásos szemeszter elején jött rá, hogy sokkal jobban tudja követni az előadást, ha közben a kezeit puzzle-zéssel köti le. Hatszor kirakta már ugyanazt a kétezer darabosat. Azzal, hogy nem nézi folyamatosan a képernyőt, jobban megragad benne a tananyag.

Kata a konyhapultra teszi a laptopját és amíg az oktató előad, ő aprítja hagymát, kockázza a krumplit. Szerinte így jobban be tudja osztani az szabadidejét, amiből kevés van, mert az egyetem mellett dolgozik. Főzés közben az órára is tud figyelni, az oktató által feltett kérdésekre gyakran válaszol, hiszen csak egy mozdulat bekapcsolni a mikrofonját.

Számtalan más inger éri őket a gép előtt ülve, könnyen elterelődhet a figyelmük. Felbolydult világunkban az oktatás se ugyanolyan, de vajon jobb az, ha az előadótermekben a pad alatt nyomkodják telefonjukat vagy alszanak a hátsó sorban, mintha hasznosan, tevékenyen töltik az órát, miközben figyelni is tudnak? Az idő dönti el, hogy mennyire lesz maradandó az a tudás, amit a koronavírussal terhelt időkben online megszereznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában