szabad a vásár(lás)

2021.04.22. 07:00

Nincs akadálya Vépen a temetőbővítésnek

Múlt héten megszületett a szerződés a temető bővítéséhez szükséges terület megvásárlásáról. A jövőre tervezett beruházás előkészítéséről Kovács Péter polgármestert kérdeztük.

Tóth Kata

20210421 temetői bejárás, Kovács Péter polgármester, Vép, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

– A szerződés aláírásával elhárult az akadálya annak, hogy a szabályozási tervnek megfelelően el tudjuk indítani a terület használatbavételét, a lekerítését, a sírhelyek kialakítását, az út és a vízvezeték megtervezését és megépítését. Ugyan a munkák nagy része jövőre valósul meg, de az előkészítés már megkezdődhet – hallottuk a városvezetőtől.

Kovács Péter elmondta, lassan megtelik a temető – mintegy ötven sírhely szabad még a sírkertben, ezek még két-három évre lehetnek elegendők. (Ha ugyanis egy család már rendelkezik koporsós sírhellyel, lehetőség van arra, hogy az elhunyt családtagokat a már meglévő sírban helyezzék örök nyugalomra.) Mindenképpen lépni kellett tehát az ügyben, hogy további szabad terület álljon rendelkezésre. Vép szabályozási tervében szerepel a temetőbővítés távlati lehetősége: a déli irányban elhelyezkedő földterületeket – összesen mintegy 3 ezer négyzetmétert – eleve erre jelölték ki.

A képviselő-testület tavaly októberi ülésén tárgyalta a temetőbővítés ügyét. Összesen öt tulajdonossal egyeztek meg az elmúlt hónapokban, akik eladták területeiket az önkormányzatnak. A sírkert melletti két telket vásárolta meg a város, a beépítetlen területek most művelés alatt állnak, tudtuk meg.

Az idén a bővítés terveit szeretnék elkészíteni, a tényleges kialakítás majd jövőre kezdődik. A polgármester megjegyezte még: jól fogadták a vépiek a négy éve létesített temetői urnafalat, amelyben 22 urnahelyet alakítottak ki, ám az is betelik nemsokára, már csak egy-két szabad hely van benne. Az urnafalat már 2021-ben tervezik megtoldani: továbbépítik a ravatalozó irányába.

Kiemelt képünkön: Kovács Péter polgármestertől megtudtuk, idén a szükséges terveket készítik el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában