Olvasói gondolatok húsvét alkalmából

Ha végigmegyünk a dombra emelkedő kis utcán, ezen a kis településen hamar megérkezünk a központba. Az egymást támasztó házak mintha foglyul ejtették volna az időt. Itt minden változatlan, csak a virágok változtatják külsejüket.

Meglódul a pulzusom, mire felérek a dombtetőre, ahol egy kicsi kápolna vagy templom áll. A környékén egy kislány édesanyjával sertepertél, és ahogy meglát, mindjárt közli velem, ez az én templomom. Ez a legszebb a világon.

Elmosolyodom, megérinteném kócos kicsi fejét, de a távolság most nagyon fontos. A kíváncsiság és a hitem arra ösztönöz, hogy bemenjek. A széles, nehéz veretes ajtó megadja magát, így bejutok a csend birodalmába. Igen. Ez az Isten háza, ahol karbantarthatjuk lelki egyensúlyunkat, és kapcsolatba kerülhetünk a Teremtővel. Itt nem siet az idő. Jó itt lenni. Érzem a közelséget és a megtisztulást. Ez nem a verseny háza. A templombelső elkápráztat. Orgonajátékot hallok, fölemeli a lelkem, az akusztika csodálatos. A falakon régi mesterek remekművei láthatók. Az egyik előtt elidőzöm.

A képen a keresztre feszített Jézus. Nagy hatással van rám, látni a szenvedőt, aki olyan bűnökért lakolt meg, amit el sem követett. Ennél nagyobb áldozat nincs a világon. A halálból új élet sarjadt, hiszen legyőzte a halált, az élet diadalmaskodott.

Igen, így húsvét előtt elgondolkozhatunk azon, hogy a bennünk lévő rosszat kiváltanánk valami jóval. Mit tehetünk mi magunkért és másokért? Vajon jó úton járunk? Nem tévesztettünk célt? Olyan jó itt a templomban elmondani, ami nyomaszt bennünket, ami olykor lehúz, és sokáig ott tart. Az életben is jó, ha valaki meghallgat bennünket. Ha erre van egy „emberünk”. Ha mást nem tudunk adni, ez is nagy kincs, a meghallgatás.

Az anyagiaktól és a kövérre hízott pénztárcáktól megrészegült ember, akinek szinte mindene megvan, de mégsincs egy „embere”, aki meghallgassa, később majd már sajnálni fogja az elfecsérelt időt. Elburjánzott gyűlölet és harag ellen van orvosság. A megbocsátás és a szeretet. Vagyis a felejtés. Ezt még a jog is alkalmazza, hiszen a bűnök elévülnek egy idő után. Nem könnyű, de meg lehet próbálni, hogy valakit akkor is meg lehet érteni, ha nem értünk vele egyet. Főleg akkor, ha jót látunk a másik emberben, és azt, ahova majd eljuthat segítséggel. Az agresszió, a bántás, a gyűlölet, az irigység helyet kell hogy adjon a szeretetnek. A kéz, amely ölni is tud, néha a bántás és a fájdalom szolgálója, ütni is tud, sajnos nagy pontossággal. Ez a kéz simogatni is tud. Alkotni, a kiszolgáltatottat védeni, fölemelni, ölelni szorosan és nem ölni. Mások könnyét letörölni, terhüket emelni, és békés kezet nyújtani.

Hányszor megbántjuk egymást szóval. A szó nem száll el, a szó ölni tud, rágalmazni, beperelni, trágárkodni, fenyegetni, stb., stb… De tud szépen szólni, őszintén, igazat, tud dicsérni biztatni, bátorítani, bocsánatot kérni, vigasztalni, mondani azt, hogy jó vagy nekem, nagyon szeretlek.

Az anya milyen szépen szól, amikor mesél, amikor ölbe vesz, és súgja, hogy fontos vagy nekem. (…) Ha nincs szeretet, az ember elhal, mint a virág napfény és víz nélkül. Most azt az időt éljük, hogy nagy szükség van az összetartozásra. Most erősödhet a család-szeretet kapcsolata. Vigyázzunk, hogy ne temessük el a reményt! Mutassunk mi, felnőttek a fiataloknak derűt, hogy jobb lesz.

Ne próbáljunk megváltoztatni másokat, mert úgysem sikerül, úgy kell mindenkit elfogadni, ahogy van. Viszont magunkat meg tudjuk változtatni, ha akarjuk, és van belső lehetőségünk.

Próbáljunk szívvel gondolkodni és aggyal érezni néha-néha! Legyünk újra gyerekek, tudjunk rácsodálkozni naivan a dolgokra! Szenvedjük el egymást nagy szeretetben, mert aki szenvedni tud, az szeretni is, és aki szeret, szenvedni is tud. (…)

Áldott, békés és örömteli húsvéti ünnepeket kívánok szeretettel.

Fehér Levente

Kiemelt képünkön: „Ennél nagyobb áldozat nincs a világon”