Frissen Vasból

2021.04.22. 19:11

OMSZ: A Highlights of Hungary 2 millió forintos fődíját Vas megyei mentőállomásnak adják

A Közönségdíjjal járó 2 millió forintot az Őriszentpéteri Mentőállomás felújítására fordítják.

vaol.hu

Budapest, 2021. március 20. Mentőautók parkolnak az Országos Mentőszolgálat Bázis Mentőállomásán a főváros 13. kerületében, a Mohács utca 22. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Február végén írtunk arról, hogy a közönség voksolása alapján 20 ezer szavazattal az Országos Mentőszolgálat nyerte a Highlights of Hungary 2 millió forintos fődíját.

Most kiderült, hogy a Közönségdíjjal járó összeget az Őriszentpéteri Mentőállomás felújítására fordítják, azon belül is a 2005 óta elhasználódott autóbeálló javítására. A munkálatok megkezdődtek, néhány hónap múlva pedig már láthatóvá válik a végeredmény is – olvasható a Highlights of Hungary közösségi oldalán.

A versennyel kapcsolatban cikkeztünk az ivánci szociális otthonról is, amely intézmény kiváló eredményt elérve 55 jelölt között a 10. helyen végzett.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-legkivalobbak-kozott-az-ivanci-csoda-4749679/

https://www.vaol.hu/kultura/hazai-kultura/az-orszagos-mentoszolgalat-nyerte-a-highlights-of-hungary-fodijat-4705561/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/highlights-of-hungary-harom-vasi-a-jeloltek-kozott-4703434/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában