Frissen Vasból

2021.04.22. 18:18

Országos hírű lett a vasi Digitális Batman-akció – Laptopokkal, táblagépekkel segítenek

Országossá lett a Digitális Batman akció, amely digitális eszközökkel – laptoppal, táblagéppel, telefonnal – segíti a rászoruló diákokat és hallgatókat a tanulásban.

Tóth Kata

Fotó: VN/Turányi család

Pintér Zsolt a Covid-járvány első hullámában, tavaly tavaszszal indította kezdeményezését a veszélyhelyzet miatt otthonról tanuló, ám megfelelő digitális eszközzel nem rendelkező diákok segítésére.

Cégek, magánemberek is megmozdultak a felhívására. Felajánlásaik nyomán eddig mintegy négyszáz nehéz anyagi helyzetben lévő gyerek jutott használt vagy éppen vadonatúj digitális eszközökhöz, óvatos becsléssel 10 millió forint értékben. Zsolt ezúttal az elmúlt hónapok történéseiről beszélt. Elsőként arról, milyen nagy siker volt az online karácsonyi árverés, amelyen ritkaságok-relikviák kerültek kalapács alá, majdnem 800 ezer forint jött össze a licitekből. Gyűjtés és más felajánlások révén végül 1 millió 300 ezer forint vándorolt év végén a Digitális Batman Jótékonysági Bankba. Hétszázezer forint értékben táblagépeket vett ebből a Digitális Batman, amelyeket több egyesület rászoruló sportoló gyerekei kaptak edzőik javaslata alapján. A fennmaradó öszszegből egy dédunokáit nevelő szombathelyi idős asszonyt és egy nehéz anyagiak között nevelkedő középiskolás diákot támogatott az akciócsoport.

Pintér Zsolt elmondta, már akkor alapot képeztek a dédnagymama házának felújítására, hogy megszűnjön a beázás. Januárban a Highlights of Hungary kiváló magyar kreatív teljesítményeket díjazó nonprofit kezdeményezés jelöltjei közé került a Digitális Batman, ez is messze vitte az akció hírét. Sok minden történt azóta – csupa pozitív hírről tud beszámolni az ötletgazda, amellett, hogy a digitális oktatás időszaka elhúzódott, és egyre több kérés érkezett és érkezik hozzájuke.

A felajánlások nyomán az év első három hónapjában és húsvét óta is értek célba digitális eszközök, amelyek például speciális nevelési szükségletű tanulók oktatását segítik. Jutottak laptopok vasi gyermekotthonokba, a felsőoktatásban tanulóknak, egy hét gyereket nevelő vasi családhoz, hátrányos helyzetű budapesti fiataloknak, a fővárosi Aporháza utcai családok átmeneti otthonába és a Hajdú-Bihar megyei Derecskére is, különböző felajánlásoknak köszönhetően.

Derecskén egy testvérpár egy mobiltelefonon osztozott eddig, édesanyjuk, aki egyedül neveli őket, nem tudta volna bővíteni az eszközeiket. Húsvét után már tudtak tanulni a lányok a Digitális Batman – együtt a digitális oktatásért csoport „szuperhőseinek” jóvoltából.

Kiemelt képünkön: A derecskei Turányi Judit és testvére a laptoppal és egy Vas megyébe hívó ajándékutalvánnyal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában